A helyi önkormányzat szervezésében, egyesületünk széleskörű közreműködésével 2007. október 6-7.-én Bükkszentkereszten ismét megrendezésre került a most már hagyományosnak mondható Gombafesztivál. A Miskolci Gombász Egyesület gombakiállítást rendezett, kétnapos helyszíni gomba szaktanácsadást végzett, gombaszedő túrák sorozatát vezette, több tagunk indult a főzőversenyen és a szarvasgomba kereső kutyák versenyéből is kivettük részünket.
A főzőversenyen való szereplés előkészületeként legtevékenyebb tagjaink már előző napon, hajnalhasadtával elindultak gombát gyűjteni, hogy másnapra minden készen álljon. A gombák mintha kárpótolni akartak volna a korábbi szűkös esztendőkért, a párás erdők mélyén tömegesen kínálták magukat. Rizike, szürke tölcsérgomba, gyűrűs tuskógomba – hogy csak a leggyakoribbakat említsem. A Gombafesztivál egyébként tulajdonképpen a környéken szinte mindig tömegesen, azonos időpontban termő „szentmihálygomba” (gyűrűs tuskógomba) megbízható megjelenése köré szerveződött annak idején.
A gombakiállítás első napjára elszálltak az előző napok felhői. Gyönyörű derűs nap köszöntött ránk. A hegy a sok nyüzsgő, vidám emberrel maga volt a napfényes boldogság. Egyesületünk egy hosszú sátor alatt 111 gombafaj példányait mutatta be. Gyilkos galócától szarvasgombáig minden faj pontosan meghatározva és információs cédulákkal ellátva sorakozott a szép számú érdeklődő előtt. Látogatóink folyamatosan, „hosszú tömött sorban” vonulva ismerkedtek a gombákkal. A sátor végében szórólapokat, Magyar Gombász folyóiratot, gombarecepteket is kaphattak.
A gombagasztronómia hívei a főzőversenyen indultak. A szabad tüzű konyhák felől szálló pompás illatok igazi finomságokat ígértek. Vendégeink, a lengyel internetes gombászklub (Nagrzyby) képviselői és egyesületünk egyik csapata (Hegedűs Ferencné, Káel Katalin, Klemenik Zoltánné) végül dobogós, harmadik helyet értek el.
A nap folyamán egyesületünk tagjai a rengeteg érdeklődőt csapatokba szervezve gombagyűjtésre vezették. Az erdők hihetetlen módon bírták a rohamot, mindenki teli kosarakkal tért vissza. Nem csoda, hogy Béres János elnökünk egész nap, megállás nélkül vizsgálta a gombákat (és még másnap is). Sok egyéni gyűjtő is kihasználta a szakszerű ellenőrzési lehetőséget. Egyikük hatalmas méretű, szép alakú óriás likacsosgomba csoportot hozott. Mikor megtudta, hogy ez bizony már túl öreg ahhoz, hogy meg lehessen enni, csalódottan letette kiállítási asztalunk végére. Jól jártunk vele, ez lett az egyik legszebb gombapéldányunk.
A korai alkony és a csípős őszi szél érkeztével elnéptelenedett a fesztivál helyszíne - de csak másnapig. Bükkszentkereszt, Magyarország legmagasabb fekvésű lakott települése reggel ismét várta az érdeklődőket. Az előzőhöz hasonlóan ezen a napon is sok embert vonzottak a rendezvények. Ismét indultak gombagyűjtő túrák, de a nap fénypontja a szarvasgomba kereső kutyák versenye volt. Béres János Dani kutyája is ott serénykedett a „nagyok” között. Volt kiktől tanulnia.
Azt hiszem, a fesztivál sikere érdekében nagy lelkesedéssel végzett munka nem volt hiábavaló. Külön köszönet illeti a kiállítás szervezőket, szakácsainkat, túravezetőinket és a hajnali gombagyűjtőket. Fel sem lehet sorolni az összes közreműködőt, olyan sokan bekapcsolódtak valamilyen módon. Remélem, jövőre mindnyájan jó egészségben újra itt leszünk.