MIGE
2024. október 07.
Amália

Baskával a Csanyiktól Létrástetőig

 

Úgy alakult, hogy Baska (régi lengyel gombász barátunk) váratlanul Miskolcra érkezett és ha már itt volt, szét szeretett volna nézni, mi ujság felénk gomba fronton?

Hétfő és nyár lévén, mindenki vagy dolgozott, vagy nyaralt, én pedig épp egy gerincmozgató sétára készültem a Csanyikba (ez volt az alibi - már rég evett a penész, mi lehet arrafelé). Hodobay Marika közbenjárásával így aztán együtt indultunk neki a Forrásvölgye tanösvénynek. Szeretek Baskával gombászni, mert őt is jobban érdekli egy szürke kis nyeles csészegomba lefotózása, mint a kosár teleszedése - amit azért mellékesen szívesen megteszünk mi is.

Lengyelül ugyan nem tudok, ő sem magyarul (pár szót már igen), de ez sosem volt akadály. A gombák neve latinul többnyire beugrik, a többit elintézzük németül, angolul és kézzel-lábbal.

 

A Csanyikban névleg a csoportos tuskógomba, rendes nevén a csuprosgomba után jártunk. Találtunk is rengeteget, de eleinte olyan kis méretűeket, hogy nem volt szívünk leszedni őket. Aztán a szembejövő teli zsákos piaci gombászokat látva, mi is reménykedni kezdtünk, lesz itt nagyobb is! Megnyugodva fotóztuk a sűrűn elénk kerülő egyéb szépségeket, aztán valóban elmerültünk a városnyi gombász ellenére tömegesen található csuprosgomba, majd a sötét trombitagomba szedésébe.

Mint kiderült, Baska még nem evett csuprosgombát, otthon nem terem sötét trombitagombájuk sem, így aztán sikerült rábeszélnem, hogy nevetségesen apró kosátkáját töltse meg azért velük.

 

Igazodva az idő múlásához és teli kosaraink súlyához, lefelé fordultunk a Kecskelyuk irányába. Titkon azt reméltem, lelünk abból a ritka, régebben fotózott pókhálósgombából, aminek egyedül errefelé ismerek termőhelyét és az azonosításához találni kellene még belőle. Persze sehol semmi - ellenben egy tövestől kidőlt fa gyökérgödréből nagy körben növő csoportokban világító tölcsérgomba világított szó szerint a szemünkbe az erős fénypászmákban. Gyönyörű látvány volt és amikor az is kiderült, hogy Baska sosem látott még élőben ebből a fajból, már a pókhálósgombáimat sem hiányoltam annyira.

Nem számított már az idő, fotóztunk minden elképzelhető és elképzelhetetlen pózban, a gombákat csoportonként külön, majd együtt, aztán egymást - kitomboltuk magunkat. Itt láttam először fényelosztó szita alkalmazását - mindig tanul az ember.

 

A völgy hűsében lesétálva, lenyugodva indultunk a városba, ahol Noémi már várt minket egy könnyű délutáni túra igéretével és vaskos mozsárütőgombák kilátásba helyezésével. Egészen más jellegű erdőben jártunk, mint délelőtt. Létrástető felé túlnyomóan bükkerdők vannak, minimális aljnövényzettel és egészen másféle gombafajokkal. A hatalmas óriás likacsogomba csoportok mellett épp csak megáltunk. A védett pikkelyes tinórú első példányainak örömét csakhamar feledtük, hiszen akárhová néztünk, mindenütt ott voltak. Már csak ilyen az emberi természet.

 

Fotóztunk, szedtük a gyönyörű trombitagombákat, került pár vargánya, rókagomba is. Tanakodtunk a pár centis kifejlett sárga rókagomba csoport felett, ez most az, vagy nem az? Őzlábban reménykedtem, de csak három öreg példány került elénk.

A végcélul kinézett nagyméretű töbör területén aztán jóideig keresgéltük a mozsárütőgombákat. Noémi pár nappal korábban szépeket talált itt belőlük, de nekünk valahogy nem kerültek elő. Kételkedni is kezdtem kicsit, mondván, ilyen vékony avarrétegben nem is lehetnek! Tévedtem.

Előbb Baska, majd én találtam rájuk, több helyen is. Kicsikék voltak, alig 5-6 cm magasak, de többnyire szép fiatalok és ráadásul páran olyan közel nőttek egymáshoz, hogy tülekedniük kellett a helyért.

Több szép pókhálósgomba fajt is találtunk, dehát mit kezdjen velük az ember? Inkább a galambgombák tömegét vizslattam, hátha van köztük kukacmentes is! Nem nagyon volt.

 

Visszatérőben, fáradtan bandukolva még megajándékozott az erdő (Noémi szerény felvezetésével) két szép tüskés pöfeteggel. A lemenő nap fényében olyan valószínűtlen színeket produkáltak, hogy itthon a letöltött fotókat nem győztem igazgatni - úgysem hinné senki, hogy így néztek ki.

 

Idén alig jutottam ki néhányszor az erdőkbe, csak vágyakozva olvastam-hallgattam a többiek beszámolóit a fantasztikus gombabőségről. Ez a nap sok mindenért kárpótolt. Ritka dolog az, hogy az ember kimegy valamit keresni és a végén tényleg meg is találja, sok egyébbel megfejelve. Ez egy ilyen nap volt.

Baska búcsúzáskor megköszönte a világító tölcsérgombák élményét. Mintha bizony én ültettem volna oda őket. De azért egy kicsit úgy éreztem, hogy talán tényleg...

 

Szűcs Béla