(avagy ismét Gyromitra parma a Bükkben!)
2009. május 17-én a Miskolci Gombász Egyesület kis csapata rendhagyó túrán vett részt a Bükk-fennsíkon. Több okból is különleges volt az út: részint egyesületi kiránduláson nem szoktunk 20 kilométert gyalogolni, másrészt ezeken a kiruccanásokon elég ritkán találunk olyan gombafajokat, melyeknek nincs se hivatalos magyar neve, se 10 bizonyított előfordulása hazánkban...
Ezen a napon viszont kifogtuk a nagy halat, mindkét értelemben... Mint túravezető, a Bánkút - Hármaskút - Feketesár - Cserepes-kő - Pes-kő, majd vissza Tar-kő - Keskeny-rét - Faktor-rét - Bánkút útvonalat választottam a - velem együtt - 7+2 fős (két tagtársunk a kocsik környékén maradt bóklászni) társaságnak, melynek hossza a fentebb említett 20 kilométer környékén mozgott. Az országunkat sújtó tavaszi szárazság a Bükkben is éreztette hatását, ha nem is annyira, mint más területeken - helyenként még friss pocsolyákat is találtunk, ami a jelen időjárási körülmények közt több mint meglepő volt, még annak tudatában is, hogy a Bükk-fennsík Magyarország csapadékban leggazdagabb vidékei közé tartozik. Gomba persze nem nagyon volt - a legegyszerűbb, legátlagosabb bükkfataplónak is „hallelujáztunk". Az egész túra során mindösszesen 16 faj került elő, köztük 6 különféle tapló, egy előző évi - stílszerűen fogalmazva - taplószáraz csillaggomba-termőtest és egy ugyanilyen állapotú pöfeteg-maradvány. Eredetileg azért választottuk ezt a napot a túrához, mert az ízletes kucsmagomba termésideje a fennsíkon május közepére esik - de abban a gyönyörben, hogy ezt be is bizonyíthatják, csak a kisebbik, kétfős csapat részesült. Nekünk maradtak a taplók (lévén az egyesület „taplósa", nagy örömömre), a sárga kénvirággomba, a vérző és a sárgatönkű kígyógomba. Persze ezt sem bántuk, örültünk, hogy egyáltalán a horgunkra akadt valami. A száraz időjárás miatti szegényes gombatermést a pazar cserepes-kői, pes-kői, majd később tar-kői kilátással igyekeztem a társasággal feledtetni.
Már majdnem le is mondtunk arról, hogy bármi fontosat találjunk (az én kivételemmel - a túrán fellelt 6 taplófaj közül kettővel most találkoztunk egyesületi szinten először), mikor a Kis-Virágos-hegy nyergében, jelzetlen turistaút mellett elénk bukkant a csoda - erősen korhadt bükkfa-törzs, rajta seregnyi csészegomba-habitusú élőlény. Rövid tanakodás után egyetértettünk, hogy ez nem lehet más, mint a Gyromitra parma tudományos nevű papsapkagomba-faj, melynek csak 3 előfordulása volt ismeretes eddig Magyarországról - a háromból kettő a Bükkből, a legutóbbi alig 2 hete. Örömünk határtalan volt - ha szárazság is van, a Bükk mindig tud meglepetést okozni. Önfeledt fotózás, majd mintavétel után folytattuk utunkat Tar-kő felé - e közismert bükki kilátószikla a legszebbek közé tartozik látvány tekintetében: nem csak a teljes Déli-Bükk vonulatai látszanak, de még Eger, sőt Tiszaújváros is. E sziklán egyben elértük túránk legmagasabb pontját, lévén Tar-kő pontosan 950 méterrel fekszik a tengerszint felett (és ennek ellenére is csak a hatodik legmagasabb csúcs a Bükkben!).
Innen Bánkútig már nagy emelkedők nem vártak ránk, így laza beszélgetéssel és viccelődéssel igyekeztünk palástolni egymás előtt, hogy mindannyian kellemesen elfáradtunk. Sajgó lábakkal, de a jól sikerült túra határtalan örömével tértünk haza családjainkhoz - és megfogadtuk, bármilyen is lesz az időjárás, bármilyen hosszú távot eszel is ki e cikk írója (a Bükk-fennsík szerelmese), évente legalább egyszer mindig visszatérünk majd ide.
A felfedező csapat tagjai voltak: Magyar Józsefné (ő látta meg a termőtesteket először), Kerekesné Szűcs Katalin, Tóthné Palitz Noémi, id. Kaposvári László, Rozgonyi László, Szűcs Béla és Kaposvári László túravezető. És akik Bánkút környékén kucsmagombáztak: Hodobay Mária, Lévai Imréné.
Kaposvári László