XVII. Fazola Nap, Őskohó, Újmassa, 2025. október 4.
A rendezvény amolyan kis testvérként lett megtartva, hisz egybeesett a Bükkszenkereszti Gombanapok első napjával, s emiatt az erőforrások főként oda összpontosultak, ugyanakkor pont ezért vált izgalmassá a kiállítás, hisz a vezetőség mindent ránk bízott. Természetesen nem éreztük magunkat „kevésnek”, egyszerűen tettük a dolgunkat, határoztunk, kérdésekre feleltünk.
Én a kohó fölötti területről még szedtem pár sötéttönkű fokhagymagombát, hisz az mindig sikernek örvend a többi illatos kalapos közt. Fura volt tapasztalni, hogy a fahéjszínű likacsosgomba mennyi ember érdeklődését keltette fel; eddig nem sejtették, hogy a taplófélék közt is van egy mérgező faj. Ugyanakkor sokan azt sem sejtették, mennyi jótékony hatású bujkál az erdőben. A büdös pereszke nagy „sikert” aratott, mindenki grimaszkodva pfujolt, miután megszagolta. Aki átesett a próbatételen, már szagolhatta is a zöld ánizsgombát és a körteillatú susulykát. Nos, itt nem pfujolt és grimaszkodott senki. Figyelemre méltó a kiállított hat galócafaj, illetve a tizennégy tinórufaj. Csilla kitett magáért, friss gombából, örökzöldekből nagyon szép gombakoszorút alkotott. Mindenki emelte nem létező kalapját.
Természetesen ismét jöttek ügyes hobbigombászok, akik pár kérdést követően már meg is kapták a tesztlapot. A gyermekfoglalkoztató zsivajtól volt hangos, s mikor a napkorong a hegytető fölé hágott, meleg fény lepte be a tisztást – egy picit mindenki fellélegzett. A látványcsapolás és az ebédidő természetesen elszipkázta az embereket, s később fogyatkozott a tömeg. Már szürkült az ég, mikor összepakoltunk, s kihajtottunk a parkolóból. Köszönjük mindenkinek a részvételt és a gombagyűjtést. 75 fajt sikerült bemutatnunk!
Ifj. Kemény István