MIGE
2024. június 14.
Vazul

GOMBÁSZ NAP DÉDESTAPOLCSÁNYBAN (kivonat a helyi tudósító írásából)

 

Terepgyakorlat keretében Dédestapolcsányba látogattak a miskolci gombaismereti tanfolyam hallgatói a Gubolyi pinceközösség meghívására augusztus 27-én. Nem először jártak már ezen a környéken, a legutóbbi kihelyezett, kirándulással egybekötött oktatáson összesen 101 gombafajt azonosítottak, a mostanin pedig 75-öt.

Az előző túrát csapadékosabb időjárás előzte meg, ezúttal pedig perzselő hőség jellemezte a napokat, ám, mint Szűcs Béla felsőfokú tanfolyamvezetőtől megtudtuk, vannak olyan gombafajok, amelyek kifejezetten igénylik a forróbb környezetet, és jócskán akadnak olyanok is, amelyek jól tűrik a meleg nyári napokat. A tanfolyamvezető ezek közül kiemelte a csoportos tuskógombát, amit ezúttal szép számmal találtak a résztvevők.

 

A túra reggel 9 órakor indult a Gubolyi Turul-teraszról. A szervezők nagy örömére, a hallgatókhoz szép számmal csatlakoztak dédestapolcsányiak is, ugyanis a Gombász Napot már előre meghirdette Harnócz István, a pinceközösség öntevékeny csoportjának aktivistája, és a településen élő Szivos Árpád gombaismereti tanfolyami hallgató. A jelenlévők öt csoportba rendeződtek, és helyi túravezetők segítségével járták be a környező dombok, hegyek erdőit. Gyűjtöttek gombát a Farkas-gödörnél, a Koplalón és a Guboly-tető több területén.

Élményekkel és teli kosarakkal tértek vissza délben a Turul teraszra, ahol az asztalt pár perc alatt beborította a színes, illatos gombakavalkád. Találtak ritka fajokat is, többek között borvörös tinórut, ami hatalmasra képes megnőni és szemet gyönyörködtető látványt nyújt. Természetesen a mérgező vagy enyhén mérgező fajokat külön kezelték a szemléltetés során, és az esemény végén visszajuttatták a természetbe, mert minden egyes növénynek, gombának helye van a természet körforgásában!

 

A helyieket különösen érdekelte a világító tölcsérgomba, hiszen az Észak-Bükk hegységben meglehetősen sok ilyen látványos gombát lelnek a túrázók, gombászok. A gombaszakértő azonban elmondta, hogy ennek gyűjtése erősen kerülendő, mert mérgező!

Az ehető gombákat végül hazavitték mind a gombaismereti tanfolyam hallgatói, mind a dédestapolcsányi résztvevők.

 

A Gombász Nap vendéglátással zárult: a pinceközösség egy finom Gubolyi pincegulyással köszönte meg a tanfolyam vezetőjének és a hallgatóknak az értékes látogatást, a helyi résztvevőknek, segítőknek pedig az aktív közreműködést.

Szűcs Béla felsőfokú gomba-szakellenőr tanfolyamvezető és a gombaismereti tanfolyam hallgatói ezúton fejezik ki elismerésüket és köszönetüket a Gubolyi pinceközösség öntevékeny csoportjának a profi szervezőmunkáért és a családias vendéglátásért!

 

Dédestapolcsány, 2023. 08. 28.

                                                                        Rácz-Tóth Katalin