MIGE
2024. október 11.
Brigitta

Kedves Gombászok!

 

2022.április 23-án Föld napja alkalmából a Miskolci Vadasparkban kiállítást, és gyerekfoglalkozást rendeztünk.

Az időjárás nem fogadott bennünket a kegyeibe, esős reggeli kezdés után, borongós napot tudhatunk magunk mögött. Na de a gombászokat nem tántorít el semmi, végig kitartottunk.

Látogatókat tekintve, délutánra érkeztek a családok, akkor már voltak érdeklődő szülők, és vállalkozó szellemű gyerekek, akik részt vettek a gyerekfoglalkozáson, illetve megnézték az élő gombákat.

Rajzoltunk, meglepetés hűtőmágneseket készítettünk.

 

Különlegességnek számítottak Darai Balázs saját készítésű, bemutatott gomba termőblokkjai (ördögszekér laskák és petrezselyemgomba), melyről az érdeklődőknek részletes tájékoztatást adott. Sikerült a tanfolyamosok közül is 2 főnek  felcsigázni a kíváncsiságát (fontos az utánpótlás)!!!

A leglelkesebb és legfiatalabb gombászunk, (Dávid) is alaposan kifaggatta a gomba termesztésben járatos szakembert.

Egyéb élő gombából is akadt pár tálcára való, de még sajnos kevés faj mutatja magát.

A rendezvényen 6 fővel vettünk rész, majd délután csatlakozott még 1 fő.

 

A Vadaspark zoopedagógusa,  Drapcsikné Farkas Zsuzsanna nagyon hálás volt a részvételünkért, ígéretet tett, hogy folytatjuk a közös munkát.

 

Köszönöm a részvevőknek kitartásukat, és munkájukat, ismét jó hangulatban eltöltött programon vagyunk túl.

 

Ezúton is szeretném megköszönni a tagságnak a lelkes munkáját, mellyel hozzájárultatok a kiállítások, és egyéb rendezvények sikeréhez, ezzel az én munkám sikeréhez is. Kívánok sok erőt, egészséget a további munkához, és kérem támogassátok Kaczkó Katalint, mint újonnan megválasztott szervező titkárt!

Mert igenis, fontos a munkák, mutassuk meg másoknak is a gombák csodálatos világát!

 

Üdvözlettel:

 

Juhász Tiborné