MIGE
2024. október 06.
Brúnó, Renáta

Ismét Lyukóbányán – két héttel később és még nagyobb létszámmal

 

Tegnap ismét Lyukóbánya fái között töltöttünk néhány órát. Kerestük szorgalmasan a kucsmákat, de az elmúlt napok szelei nem tettek túl jót. Jó részük lábon száradt, szépen lehetett látni a száradás különböző fokait, de azért akadtak szép nagy példányok is. A szombati túrának 34-en kezdtünk neki, rekord létszám. A népes sereghez tartozott a Zempléni Gombász Egyesület 4 képviselője, a Családtagok Védelmére Alapítvány Védem a Családom Klub 21 tagja, néhányan Tiszaújvárosból és máshonnan, még egy Kormos nevű kutya is (az egyik alapítványos négylábúja). Így nem lehet mondani, hogy kevesen vetettük be magunkat az erdőbe.

Szerencsére két túra is indult, ugyanis az alapítványosokat Béres János vezette, a ZGE tagjaival és a többiekkel együtt mi Szűcs Bélával tartottunk. Elértük azt a bizonyos sorompót, aztán nem sokkal később már alig lehetett embert látni.

Nedves északi oldalakon, mélyedésekben, bokrosabb területeken lehetett már csak találkozni a cseh kucsmával, lassan véget ér az idény számukra. Már nem volt olyan bőkezű a lyukói erdő, mint két héttel ezelőtt, de azt hiszem, nem panaszkodhatunk. Mentünk sokat, de hajoltunk, guggoltunk is bőven most is. Hamarosan újabb gombák időszaka jön.

Viszont van mindenkinek egy házi feladata. Bár jó ez a napsütéses, meleg időjárás, de lassan itt az ideje az esőnek, úgyhogy tessék ropni serényen!

 

Hörcsik Diána

Miskolci Gombász Egyesület

 

 

Virágba borult fák, ragyogó napsütés, kedves gombászbarátok fogadtak bennünket Miskolcon. Már régi hagyomány, hogy "összejárunk" itt a végeken. Erre az idén a kucsmagombázás adott először jó alibit. 

Mivel a MIGE egy másik csoportot is vendégül látott, kettéváltak útjaink. A mi csapatunkat Szűcs Béla vezette, bár egy idő után a vadcseresznyefák után mentünk, fittyet hányva túravezetőnkre. Láthatóan más is járt már arra gombagyűjtés céljából, de azért szépen teltek kosaraink cseh kucsmagombával. A túra másik célja az óriás- és vörösbarna papsapka gyűjtése volt, összehasonlítás céljából. Sikerült is egy hatalmas és több kisebb példányt találni, de a fajok meghatározása csak nem egyértelmű. Mikroszkóp kellene hozzá.

Nagyon jól éreztük magunkat. Májusban várunk titeket!

 

Kőszeginé Tóth Judit elnök

Zempléni Gombász Egyesület