MIGE
2024. március 29.
Auguszta

Sziasztok!

(Mezőcsát-Geleji túra, 2007.10.28.)
(Koscsó János beszámolója)

 

2007. október 28-án több mint sikeresen lezajlott a 2007. év utolsó, hivatalos gombatúrája! Reggel szokás szerint a Búza téri katolikus templom előtti parkolóban volt a találkozó, s 9 óra után nem sokkal útjára indult a kb. 15-20 fős csapat, hogy a nap végén gombával megrakottan térhessen haza otthonába.


Első megállónk Mezőcsátot Gelej irányában elhagyva az úttól balra található Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet hatalmas, facsoportokkal és zsombékosokkal tarkított legelőjére vezetett, ahol a társaság szétszéledve próbálta megtalálni a szerencséjét. Egy nagyobb csoport János vezetésével a kb. 1-1,5 km-re található erdőfolt mögötti alacsonyfüves rész felé vette az irányt, de mivel kezdetben nem tartottam velük, később már nem is találtam rájuk. Komolyan az jutott eszembe, hogy ha egy nyílt térségben nem találok rájuk, akkor mi lenne a Bükkben ?! A megbeszélt időben, déli 12 órakor találkoztunk a kocsiknál, de mint kiderült, egy kivételével senki nem járt különösebb sikerrel. Kecskés Béla volt az egyetlen, aki lilatönkű pereszkével megrakott kosárral jelent meg, mert ő volt az egyetlen, aki inkább áttért az autóút másik oldalára, hogy aztán egy tanya közelében megtalálja a maga szerencséjét!


Fél 1 felé járt az idő, s már hajlott rá a társaság, hogy ideje lenne hazaindulni, hiszen hétvége révén mindenkinek megvan a maga családi "kötelessége". De hál’istennek másképp döntöttünk!!! Az autókba beszállva továbbhaladtunk Gelej irányában, hogy aztán (Kecskés Béla példáját követve) 2-3 km-rel arrébb, ezúttal az út másik oldalán próbáljunk szerencsét. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy rájöjjünk, mennyire jól döntöttünk, hogy maradtunk!!! Már az úttól pár 10 m-re feltűntek az első gombakörök, s továbbhaladva további gombacsoportokra találtunk, boszorkánykörben vagy kör nélkül. Néhányan rögtön Béla után vetették magukat, aki a kocsiból kiszállva elsőként vette birtokba a területet, s vette célba (csiperkét akart találni) a pár száz méterre található nyárfa csoportot. Kosár híján immár egy rekesszel indult neki a vadászatnak!


Ahogy haladtunk egyre csak előre a terepen (ismét egy legelőn), azon vettük észre magukat, hogy egyre nehezebben boldogulunk a batyunk súlyával. Az idő végeztével már nem maradt üres kéz, mindenki gombákkal megrakottan bandukolt vissza a kiindulási pont felé. Akik tudtak és még lehetőségük (erejük) volt, besegítettek a legsikeresebb, legtöbbet gyűjtött MIGE tagoknak a zsákmány autókhoz történő visszacipelésében.


Az egyik tehénlepényben - János és Balázs valamilyen benne termő gombát találtak és próbálták beazonosítani - egy kis hüllő akadt a szemünk elé, amit sokan gyíknak gondoltak, de én állítom, hogy "geleji ganaj-gőtét" találtam! Szürkésfekete, nyirkos tapintású, a gyíkoknál szerintem megnyúltabb testű, hasi oldalán piros sávval ellátott kis lényről van szó, aminek úszóhártyás lábai és kaméleonokhoz hasonlóan kissé kidülledt szeme volt. Aki tudja, miről lehet szó, kérem segítsen ennek a kis állatnak a meghatározásában!


Összességében tehát mindenki lilatönkű pereszkével megpakoltan térhetett haza, s remélem minden kedves résztvevő egyetért velem abban, hogy ennél jobban nem is zárulhatott volna a 2007. évi munkaterv gyakorlati (terepi) része!

Küldöm a képeket, a gombát fogyasszátok egészséggel, s Jó Éjszakát, Kellemes Pihenést Kívánok Minden Kedves Gombásztársamnak!