MIGE
2024. március 28.
Gedeon, Johanna

SÜNGOMBA avagy egy fotó nyomán

 

Még 2005. októberében gyönyörű fotót kaptunk: Csizmadia Gyula erdőmunkás küldte, Kecskés Béla egyesületi társunk közvetítésével, egy hatalmas közönséges süngombáról (hericium erinaceum) . A gombát, amely egyébként egy már védett faj példánya, a Sály-Lator határához tartozó egyik erdőrészben találta, fakitermelés közben.

A gomba egy általa 80-100 évesre becsült korú élő tölgyfa derekán, mellmagasságban nőtt. Legnagyobb mérete teljesen kifejlett állapotában 25 cm volt. Csizmadia Úr nem szedte le a gombát (bár annak védettségéről akkor még nem volt tudomása), hanem folyamatosan figyelte fejlődését.

 

Süngomba

 

Legújabb értesülésünk szerint a területileg illetékes Erdőgazdaság szakemberei azt tervezik, hogy az idén folytatódó ritkító vágás során sem bántják a most már egyedileg is számon tartott gombatermő fát, sőt a környezetében mintegy egy hektáros területet is érintetlenül hagynak, a termőhely védelme érdekében.

Kezdeményezésük szép példája az élő környezet megbecsülésének, annál is inkább, mivel saját elhatározásukból teszik. Reméljük, sikerül tervük megvalósítása. Ősszel szeretnénk mi is ellátogatni az immár nevezetessé váló lelőhelyre, remélhetőleg újabb fotókkal gyarapítva a védett gombákról készülő bemutató gyűjteményünket.

 

Szerkesztette : Szűcs Béla

2006-01-13