MIGE
2017. október 19.
Nándor

Gyűjtőtúra és gombabemutató Jabloncán (szeptember 14-15-16.)

Ha nem láttam volna Jablonca falu címerét az almafákkal, s nem találkoztunk volna az úton-útfélen gyümölcstől roskadozó almafákkal, talán nem jutott volna eszembe, hogy a falu nevében nem véletlenül rejtőzködik a szlovák jablko (alma) szó.

Ezzel magyarázható kétségtelenül az a tény, hogy Jabloncán a semmiből is elő lehet teremteni két tepsi almás lepényt…-  de erről majd később.

Pénteken reggel 8-kor indultunk három kocsival a Búza téri evangélikus templom elől. Még a határon innen megálltunk kiállítási anyagot gyűjteni a másnapra tervezett aggteleki előadáshoz Bélának. A választék elég gyérnek bizonyult, nemhogy ehető, de még  „bolond” gombát sem leltünk a rozsdasárga tőkegombán kívül . Megérkezvén Jabloncára ,   a faluhoz közeli „tuti”  gombászhelyre  a Torna patakhoz mentünk gombászni.  A kirándulás bár rohanósra sikerült,  40 fajt azért  összekapkodtunk, bánatunkra túlnyomórészt „csak” taplókat.  E lehangoló gombátlanság miatt délután már senkinek nem akaródzott újabb felfedező túrára indulni, így hát egyedül visszamentem a megismert helyszínre gombát keresgélni a patakban fekvő korhadt fatörzseken. S ha nem sötétedik rám, talán még több gombát lelek, de így is több tömlősgombát találtam, mint amennyit remélni mertem volna.  Találtam egy a fotógyűjteményemben eddig még nem szereplő fajt is, egy áttetsző lila színű gyöngyszemet, az Ombrophila violacea nevű gombát. S hogy még a régóta keresett éger tinóruból is szép példányokat tudtam fotózni a patak partján, részemről a szárazságra panaszkodni okom már nem illett.

 

 

                  A nálunk védett égertinóru                                                                                                     A patakparti nedvességet kedvelő tömlősgombák

  

Mire visszamentem a táborba a szorgos lányok már a holnapi ebédhez készültek, zöldséget, krumplit pucoltak, hogy a bográcsos-gulyásleves elkészültére ne kelljen majd sokat várni . A fiúk pedig az esti  szalonnasütéshez vágtak fát, készítettek gyújtóst.

 

 

 

Míg a többek a vacsorához készülődtek, addig hogy magamat is hasznossá tegyem, összeraktam a hozott gombákból a terepasztalt.


 

                                            A terepasztal                                                                                                   Az egyesület új gomba-névjegyzék katalógusát használtam

 

A mérgező, nem ehető és ehető gombák feliratai a hozzájuk illő színekkel, növekvő sorszám szerint összerakva „laknak” egy méretes műanyag dobozban. Nem is akárhogy! A doboz oldalán beosztás mutatja, hogy melyik százas csoportba nyúljunk a keresett sorszámért. A sorszámhoz a gomba magyar neve alapján katalogizált regiszteres mappából kikeresett név alapján jutunk hozzá. Na, de.. -  mondom Rozibá’nak,  ez csodálatos, majdhogynem tökéletes, de mi van akkor, ha a határozást végző személy csak a tudományos nevét tudja a gombának? Ah, hát ez is ki van találva! –volt a válasz, hiszen a katalógusba  a tudományos név is  bejegyzésre került a gomba magyar neve mellé, márpedig a nemzetség nevét nehogy má’ ne tudja a tudós magyar ember, talán az még megy magyarul!:-) Ez már a tökéletes felé hajlik – el kell ismerni! Csak a liliom bearanyozása lenne, amit Dénes fűzött hozzá, miszerint kellene még egy konstrukció, mely a dobozból a begépelt sorszám szerint kidobja a gomba nevét tartalmazó cédulát ! Rozibá’ úriember, csak mosollyal nyugtázta cifra mondat helyett Dénes „újító” javaslatát.

 

 

 

 

 

Az esti szalonnasütéssel csak egy kemenceavató konkurálhat! Tibi és Dénes fantáziáját a vadi új kemence meglódította. A bolt még nyitva volt, így vettek lisztet, élesztőt, tejfelt, juhtúrót – ami kell egy jó langallóhoz. A feltétet – kolbászt, hagymát, szalonnát, paradicsomot, paprikát a hazai készletből dobták össze. Nagy izgalommal és egyre éhesebben vártuk, hogy mikor lesz már úgy átmelegedve a kemence, hogy hozzákezdhessenek a sütéshez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kenyérlángost Csilla gyúrta meg, a legkisebb ember, Vera volt az összekötő a konyha és a kemence között, menetrend szerint rohangált kezében a marha nagy péklapáttal, hogy Tibi a kemencébe tehesse a   kinyújtott lángost.  A projekt tökéletes összhangban működött. Ja, hogy az első kenyérlángos ráragadt a lapátra, sebaj, a palacsinta is úgy szokta! Áhítattal vártuk, mikor készül el az első kenyérlángos, mely ugyan kicsit kormos, kicsit deformált, de a miénk!  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tapasztalat teszi a mestert, így igaz, a többi lángos már egyre jobban sikerült, lineárisan közelítve a tökéletesség felé.

 

Az elősütés után a lángosra rákerült a feltét, tejfeles juhtúróval megkenve.  Jancsi otthonról hozott mélyhűtött csoportos tuskógombájából is került a feltétbe. S ahogy fogyni kezdett a rávaló, Marika már a gyümölcsös változathoz készítette össze a kiváló lekvárját.

 

 

 

 

 

Másnap a pálinkás jó reggelt után két helyszínre ment a csapat kirándulni.  A 2. számú tuti gombászhelyre autóval a csapat egyik fele, mi pedig gyalog indultunk gombászni. Ez a terep valaha ontotta a rókagombát, s mintha gerebengomba hegyekről is említést tett volna Tibi, tény, hogy mindezeknek halvány nyomát sem láttuk most.

 

 

 

 

 

De legalább volt egy büdös, sárga fogakkal rendelkező tapló, melynek határozása enyhén szólva komoly fejtörést okozott. (Csak otthon sikerült a svájci gombáskönyvemben rátalálni a megoldásra, addig a tüskés laska nevét bitorolta:-)  Ez a gomba  (Sarcodontia setosa) csak azért tartozik a ritka gombák közé, mert a korszerű almatermesztés nem éppen a szabadon termő terebélyes öreg almafák meghagyásáról szól.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Túl sok gombát most sem vittünk haza… De mire hazaértünk a tegnap előkészített alapanyagokból elkészült a bográcsban a gulyásleves. Mindenki hozzátett egy csipet ezt azt, de szerencsére nemcsak a sóból. :-)

 

 

 

 

 

 

A leves után sütemény dukál, vagy nem? Mi lenne ha, sütnénk egy almás lepényt?!?! A bolt ugyan zárva volt, de a falu magyar nyelvű lakosaival szót lehetett  érteni… Ilyen mondatokat állítottam össze: Jó napot kívánok, itt táborozunk a faluban, kemencénk van, de nincs  élesztőnk, vagy sütőporunk, de tojásunk sem. Lett. Aztán már csak a hullott almákat kellett a földről a hazai mellé összeszedni és készen állt az alapanyag.

 

 

 

 

 

Sodrófa helyett megtette a karton rúd, reszelő volt az alma gyalulásához, sőt Erzsike még mogyorót is tört, mert milyen az az almás lepény, amiben nincs pirított mogyoró?! Ezt a szégyent nem lehetett volna túlélni. Kicsit elszámítottuk magunkat, mert a két adag lepényhez csak 1 tepsi volt a háznál, de a magyar háziasszony nem ismer akadályt, Vera máris összeütött egy alufólia tepsit a következő adagnak. S mert volt még hely abban a csodálatos kemencében, hát bedugtunk egy lábos tepsis krumplit is sülni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A végeredményről beszéljenek a képek… Ilyen finom illatokra még a szomszédék kutyája is átlógott a kerítésen, s kérni is tudni kell alapon ő is jól lakhatott a tepsis krumpli zsírjával meglocsolt kenyérrel. Sajnos az almás lepényből nem jutott neki, minden morzsája még melegében elfogyott! :-)

 

 

 

 

Délután mellesleg elkészült  a szedett gombákból egy újabb  terepasztal, melyhez már két padot is hozzá kellett toldani. A meghatározott gombák száma 70-re emelkedett.

A fajlista otthon még a mikroszkóp alá vett gombák meghatározása után kicsit bővült. Sőt a budapesti TIT gombászszakköre is megnézhette a jabloncai gombákból a még  viszonylag jó állapotban lévő – szlovák import gombákat. Az óriás pöfeteg maradványa pedig András telkén várja majd a szétszórt spórákból, mikor lesz újból Magyarországon a gombákat éltető, bőséges, áztató eső.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Vasárnapra  a Miskolci Gombász Egyesület plakátja  előtt már nemcsak a gombászok, hanem két nap gombatermése  is díszelgett.

 

Lejegyezte: Szilvásy Edit

Nemzeti Együttműködési Alap