MIGE
2017. december 17.
Lázár, Olimpia

Környezetvédelmi Vetélkedő

Szűcs Béla beszámolója

A Zöld Akció Egyesület 2007. április 21.-én Környezetvédelmi vetélkedőt szervezett az Avasi arborétum területén, a Föld Napja rendezvénysorozat keretében. A vetélkedőn Miskolc általános iskoláiból 5 csapat vett részt, 5-8. osztályos tanulókkal. A különböző civil szerveződések a fák között elszórtan egy-egy (összesen hat) standot állítottak fel, ahol saját tevékenységi körükkel kapcsolatban kérdésekkel, feladatokkal tették próbára a diákok felkészültségét.

Kezdésként körülvezették a résztvevőket az arborétumban, mintegy előkészítve a vetélkedőt. Ezt követően csapatonként más-más állomáson elkezdődött az akadályverseny.

Az egyik ilyen állomáson a Miskolci Gombász Egyesület képviseletében Hodobay Mária, Szaniszlai Nagy Éva és én igyekeztünk felmérni a csapatok gombákkal kapcsolatos ismereteit, illetve ennek kapcsán néhány alapvető tudnivalóról is szót ejtettünk. Először egy rövid tesztlapot kellett kitölteniük kollektív munkával, amit azonnal ki is értékeltünk, majd megbeszéltük a résztvevőkkel a helyes válaszokat és a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb ismereteket. Ezen belül az asztalra kirakott gombafajok fotói közül ki kellett választaniuk, hogy melyik gomba mérgező (a gyilkos galócát és a légyölő galócát "rejtettük" az ehető, közismert fajok közé). A válaszok után minden kirakott fotón levő fajról elmondtuk a legfontosabbakat, majd néhány perces kötetlen beszélgetés során lehetőségük volt a kérdések, megjegyzések megválaszolására is.

Amikor minden csapat végigment minden állomáson, összesítettük az elért pontszámokat, majd felállítottunk egy helyezési sorrendet. A szervezők a hat állomás által leadott helyezési javaslatok összesítésével alakították ki a végső sorrendet. A csapatok oklevelet és tárgyjutalmakat kaptak. Jó időben, jó hangulatban zajlott az egész rendezvény. Csupán azt furcsállották többen, hogy miért ilyen kevés iskola képviseltette magát a versenyen?

Saját tapasztalatunk, hogy a gombákkal kapcsolatos ismeretek a diákoknál minimálisak, még az általunk nevetségesen egyszerűnek vélt kérdésekre is többen csak tanári segítséggel tudtak válaszolni. Sajnos néhány tanár sem állt a helyzet magaslatán. Pedig mint a jobban szereplő csapatoknál kiderült, minden kérdésünk szerepelt a tananyagban, már az ötödikeseknél.

Reméljük, hogy az általunk közvetített ismeretanyagból a jövőben valamennyit hasznosítani tudnak.

Nemzeti Együttműködési Alap