MIGE
2017. június 25.
Vilmos

Csanyiki túra - 2005.05.22.

(Szűcs Béla írása)

 

            Az egyes busz végállomásánál hatan jöttünk össze erre a tájékozódó túrára. Gyorsan kialakult az útvonalterv: Királyasztal, Vadaspark, Lőtér, 1-es busz végállomás. Kellemes, laza, beszélgetős kis gyaloglás.

            A Királyasztal felé felkaptatunk az erdei kökörcsinek féltett foltjához. Mindenfelé ágaskodnak bolyhos termőfejeik, tanúsítva, hogy a virágzás rendben lezajlott, nincsenek dúlásra utaló nyomok. Az elektromos vezeték alatti téli bozótirtás egyenlőre nem okozott kárt. Azért néhány szertehagyott gallycsomót megmorogtunk. Remélhetőleg ezt is eltakarítják a télen.

            Az erdőbe lépve egyre-másra találjuk a tavaszi rétgombák különféle nagyságú példányait. Elteszünk néhányat a fajlista kedvéért, de amúgy nem gyűjtünk semmit. Épp most vagyunk túl a tövisalja gomba és a májusi pereszke főszezonján, volt belőlük elég sok. A vargányák idejéig csak szemezgetünk az aprógombák között, kíváncsiskodunk.

            De azért jár a szeme mindegyikünknek - ki talál valami szépet, különlegeset? Kis híján így is elmegyünk az első érdekesség mellett. Az elsőre barna csészegombának nézett fodros papsapkagomba színe annyira beleolvad az avarba, hogy alig venni észre. Örülünk neki, ritkán találkozunk vele. Máskor. Mert most, ahogy átvágunk a néhány száz méteres erdősávon, egyre-másra leljük kisebb-nagyobb példányait. Válogatunk, melyik szebb, melyik fogja kibírni jobban holnapig, hogy megmutathassuk a gyűlésünkön a többi tagtársunknak is?

            Az ösvénytől pár lépésre jókora széleslemezű fülőkére bukkanok. A tönk alá nyúlok a mély avarban és óvatosan húzni kezdem fölfelé. Mintha íj húrját feszíteném, olyan rugalmas ellenállást érzek, majd hirtelen felszakad a gomba istrángja. Jó tizenöt centiméternyi darabjai lógnak kétoldalt az ép gomba tönkje alá. Bemutatásra érdemes sajátossága ez ennek a fülőke fajnak. Ez a gomba nem a talajból táplálkozik, hanem istrángja révén az olykor jóval távolabb levő fatuskóhoz kapcsolódik.

            A Vadaspark bejárata előtti rönkpadokra telepedve újra átnézzük és rendezzük, elpakoljuk az eddig talált fajokat. Utunk a Vadaspark melletti erdei ösvényen vezet tovább. Jó vargányás hely, de hát annak még odébb van az ideje. Bár ki tudja? Melegebb tavaszokon szedtek itt már május közepén belőle. Béres János jobban körülnézve talál is több helyen olyan kirakódást, amiből pár nap múlva már előjöhetnek a termőtestek. Persze az majd akkor derül ki, hogy galambgomba, vargánya, vagy valami más lesz ott. Érdekességként mondja el, hogy nagy melegben már ezekbe a kirakódásokba betelepedhetnek a férgek, nem sok jóval biztatva a termőtestek épségére vonatkozóan.

            Itt már tényleg mindenfelé találjuk a barna csészegombákat. Amiből sok van, egy idő után már nem is olyan izgató az egész. Elkalandozik a szemem a növényvilág érdekességei felé. Virágzik a fehér madársisak, nem is ritka, csak a fényt nem nagyon szeretik. Nagy nehezen azért találunk egy példányt, amelyikre rövid időre egy fényfolt esik. Lefotózom. Másik helyen szép számmal nő a madárfészek, amiket mindig megcsodálok. Ha egy jó erős kés lesz nálam, egyszer már tényleg megnézem, olyan-e a gyökérzete, mint amiről a nevét kapta? Jánosnál persze van ilyen kés. Megbontja a növény tövének egyik oldalán a humuszt, hogy lássuk a gyökereket. Hát tényleg olyanok. Gyorsan vissza is kaparja rá a földet, kicsit megtapossa, nem lesz ennek semmi baja! Nem mintha olyan ritkaság lenne, de minek hagyjunk magunk után fölösleges pusztulást.

            Még egy kónya vicsorgót is találok, de már rég elnyílt. Bár a virág nekem akkor is érdekes, ha túl van szépsége tetőfokán - az is egyik élettani fázisa. Olykor érdekesebb vagy szebb is, mint maga a virág. Gondoljunk csak a „ne-nyúlj-hozzám" fajainak különleges magröpítő mutatványaira!

            Átvágunk a lőtér felé. Meg akarjuk nézni a fölötte levő fenyvest, van-e benne valami érdekes? Itt kerül elő egyetlen sárga gévagomba példányunk, ami önmagában nem nagy szenzáció, de ahonnan kinőtt? A kisvasút talpfájának végéből! Talpfán gombát találni nem semmi, hiszen azokat bizony igen alaposan átitatják („telítik") mindenféle idő- és gombaálló anyaggal! Úgy látszik, ez a rönk vagy selejtes volt, vagy eljárt fölötte az idő. Vagy ekkora életereje van a gévagombának?

            Visszafelé a lőtér másik oldalán megyünk. Kóta Lajos megint megmutatja, hogyan lehet látványra, de akár a kéreg tapintása útján is megkülönböztetni a cserfát a tölgytől. Tanulságos. Ki is próbáljuk. Az apropót a gombatermesztés rejtelmei szolgáltatják - milyen fát lehet beoltani laskagombával és milyet nem. Megcsodáljuk az előttünk kényelmes gyűrűzéssel áthaladó törékeny kuszmát - ilyet is régen láttam már. Tisztelettel elsőbbséget adunk neki, aztán kicsit távolabb letelepszünk az út két oldalán felhalmozott, ritkításból visszamaradt farönkökön.

            A többség még mindig gombát termeszt, a túravezető elkezdi a fajlista piszkozatát írni. Aztán irány a busz végállomás felé! A műutat szegélyező sziklafalakon kapaszkodó növények miatt azért megint eszembe jut a fényképezőgép. Lajossal lemaradunk kissé. A fodros gólyaorrokat aztán már csak elsiettemben csodálom meg - visszajövök én még ide rövidesen!

            És csak hazafelé jut eszembe, hogy mai gombász csoportunkról nem is készítettem egyetlen fotót sem. Elnézést kérek!

Nemzeti Együttműködési Alap