MIGE
2017. szeptember 26.
Jusztina

Gombász napok lengyel barátainkkal

 (Hodobay Mária)

 

A lengyel gombászok szeretnek hozzánk jönni. Ha tehetik, minden meghívásunknak eleget tesznek, részt vesznek rendezvényeinken. Most is szívesen jelentkeztek meghívásunkra. Noémi jóvoltából, aki felajánlott szálláshelyet akár egy hétre is, Baska, Mela és Antek, a Krakkói Gombászegyesület tagjai itt töltöttek öt napot. Pénteken érkeztek és a korábbi meghívásnak eleget téve, szombaton korán reggel már indultunk is a Zempléni Gombász Egyesület találkozójára, Pálházára.

 

Számomra új útvonalon mentünk, Göncön keresztül. Lehet, hogy így hosszabb volt valamennyire, de sokkal látványosabb. Szép tájakon utaztunk, erdők, virágos rétek jobbra-balra, Gönc környékén pedig az érett sárgabarackoktól roskadozó fákban gyönyörködhettünk. Egy kicsit eltévelyegtünk, nehezen találtuk meg a Hanyi-Istók turistaházat, a rendezvény színhelyét, de végül gombásztársaink segítségével a helyszínre érkeztünk.

 

Itt az udvaron már összegyűlt tömeg várakozott, sorolták a csoportokat, ki merre akar menni, nehezebb, könnyebb túrára, gyalogosan, vagy gépkocsival. Mi a gépkocsis útvonalat választottuk. Egy bizonyos helyig eljutottunk gépkocsival, leparkoltunk és irány az erdő. A túravezetőnk Bodnár Ferenc, zempléni gombász volt, el is vitte a csapatot jó gombás helyekre. Én szokásomhoz híven a gépkocsik közelében kerestem olyan helyet, ami számomra is tökéletes. Nem is kellett sokat baktatnom, mikor találkoztam az út szélén egy csoport faleveles fejfedőkkel álldogáló gombával. Kicsit szürkések voltak, gondoltam az út porától, de mihelyst elkezdtem levakargatni a leveleket, a gomba rohamosan kezdett vörösödni. Meglepődtem, kiszedtem az egyik példányt a földből és így láttam, hogy a lemezek is vörös színűek lettek, később megfeketedtek. Galambgomba volt, ez a faj először került utamba, nekem ez is egy élmény volt. Később találtam még sárga- meg sötét érdestinórúkat, többfajta galambgombát is, amelyek túránk végén bekerültek a meghatározásra váró közös kupacba.

 

A csapatom túrája nem volt hosszú, nemsokára megjelentek a másik oldalból, de még továbbmentek, a kosarukban pedig volt már több érdekes faj. Lengyel barátaink is találtak gombákat, Mela még vargányát is. Férje, Antek egy pihe nyálkagombás rönköt cipelt magával. Baska pedig egy fiatal kenyérgombától volt oda, nem akarta elhinni, hogy ez a Lactarius volemus. Váltig bizonygatta, hogy ez valami más faj, mert nincs halszaga. Fogadtunk is egy sörben. Amikor a gomba azonosításra került, nekem lett igazam. A gomba kenyérgomba volt, csak még fiatal, ezért nem érződött rajta a jellegzetes szag. De jól esett a hideg sör abban a melegben, túra után! Igaz ekkor már a turistaház árnyékos udvarán voltunk, ahol javában főtt az ebéd, két kiváló gombász-szakács ott szorgoskodott a bogrács körül.

 

Meglepődve láttuk, hogy egy asztalt kineveztek a szépséges gombák asztalának, azaz be lehetett nevezni saját gombával a gombaszépségversenyre. Mindannyian le is tettük a magunk szépségét, Baska az említett kenyérgombáját, Mela a vargányáját, Antek a nyálkagombáját, én pedig a picurka, de szép sárga galócámat. Közben érkeztek a gombászok, fáradtan, szomjasan, mindegyikük kosarában volt választék az erdő gombaterméséből. Vasas Gizuska átvette az irányítást, mindenki lehetőséget kapott legjobb tudása szerint osztályozni a gombákat. Galambgombák (ezekből volt a legtöbb), - egyik kupac, tinórúfélék, - másik kupacba, és így tovább. Nagyon jól volt ez kitalálva, mert így mindenki saját tudását adta bele, gyakorolta a gombaismereteit.

 

Az ebédből majdnem vacsora lett, a krumpli sehogyan sem akart megpuhulni. Mire elkészült, mindenki kellőképpen megéhezett, így egykettőre elfogyasztottuk a bogrács tartalmát. Finom volt! Dicséret a szakácsoknak és a közreműködőknek. Még desszertet is kaptunk, ügyes zempléni gombászcsajok remekműveit. Jutott belőle mindenkinek, pedig voltunk jó páran. Tulajdonképpen ezzel az én részvételem véget is ért, mert ebéd után egy kis pihenéshez szoktam, így tettem most is, valakinek, aki ott aludt, kibéreltem egy órácskára a fekvőhelyét. A lengyel gombászok az emberek sokasága között jól elvoltak nélkülem is. Mire új erőre kaptam, az égen gyülekeztek a felhők, a gombaszépségeket helyezték át biztonságos helyre, így mi is szedelőzködtünk és elindultunk hazafelé. A végén csak utolért minket a zivatar, de akkor már Miskolc közelében jártunk.

 

Másnap eléggé borult volt az égbolt, ezért Baska kérésére Jávorkút felé vettük az utunkat, talán arrafelé nem volt annyi felhő. Több helyen is megálltunk, az első a Szepesi-rét volt. Mela szurokfüvet szedett, újdonság volt számára. Fűszerként, gyógynövényként egyaránt jó, hasznos növény, én régóta használom, háztartásom fontos fűszere. Gombákat is találtunk, csengettyűgombákat, a rotka sárgát is, ez a ritkább faj. Galambgombákból sok, a büdösből teríték volt, lépten-nyomon belebotlottunk. Mentünk tovább ezen az útvonalon, a Sebesvízí panziónál megebédeltünk, utána körbejártuk a területet. Én óriás likacsosgombát találtam, méghozzá szép fiatal példányt. Helyén hagytam, Baskáék is megcsodálhatták. Ezen a helyen más érdekes ritka gombát is találtam, a feketeélű csengyettyűgombát. Ez is újdonság volt számomra, örültem az új fajnak, ezzel is gyarapíthatom a fajlistánkat. Következő állomás Jávorkút volt, sok szép gombával. A csíkos pohárgomba tömegesen nőtt egy kidőlt fán. Sötét helyen feküdt, nehéz volt jó fotót készíteni. A bükki álfülőke is ritkaságnak számít, ugyanazon a fán nőtt. Két faj egy csapásra! A fenyvesben a lengyelek tobzódtak a kutyaszömörcsögök között. Sok volt belőle, mindenféle fázisban, csak úgy villogtak a fényképezőgépek, sötét volt itt is. Közben eleredt az eső, vége lett a gombavadászatnak.

 

Következő nap Csereháton próbáltunk szerencsét. Sajnos, ami két héttel ezelőtt volt, az elmúlt. Fajgazdagság csak galambgombákból volt, kenyérgomba is elég sűrűn akadt utunkba, néhány gyilkos galóca is hetykén állt a sok galambgomba között. Rögtön fel is merült bennem, felülnézetben hogy beilleszkedik a zöldkalapú galambgombák társaságába. Veszélyes hasonlóság! Egy kis szürke tölcsérféle gombát is találtunk, itt egyformán megtorpantunk, hiába keresgéltünk a Baskánál mindig kéznél levő gombahatározóban, végül bekerült a meghatározásra váró mappába.

Béres Jancsival találkozónk volt még ezen a napon. Megmutatta nekünk a homoki szömörcsög lelőhelyét, ami a lengyel gombászoknak különös élményt jelentett. Sok szömörcsög-tojást fotózhattunk, négyes ikreket is láttunk, meg egy már kidőlt érett gomba is volt, ez tökéletes befejezése lett ennek a napnak.

 

Az utolsó nap Bánkút felé indultunk. Most Noémi is velünk jött, szerette volna megmutatni barátainknak a Bükk hegység szépséges helyeit. Először a Látókövekhez vitte el Baskáékat. Innen egyenest a bánkúti erdőkbe vitt az utunk. Na itt aztán leblokkoltunk. A környező erdőkben fajritkaságokat találtunk, különösen Baskáék akadtak el egy-egy fajnál. A petrezselyemgomba nálunk nem annyira szokatlan - a lengyeleknél ritka, védett faj. A szemölcsgomba és sárga lapátgomba is örömujjongást csalt ki belőlük. Egy érdekes korallgombát és tölcsérgombákat is felfedeztünk. Ezek szintén határozásra várnak. A Szent László tárnics náluk is védett, gyönyörűen virítottak a lábunk előtt.

Késői ebédünket a természet lágy ölén fogyasztottuk el. Utána még belefért időben a Magos-kőről kitáruló bükki panorámát megcsodálni.

 

Ezen a napon tervbe volt véve még Bükkszentkereszt, meg egy királyvargányás hely Csereháton. Választani kellett, a kettő együtt nem fért bele időnkbe. Baskáék a királyvargányákat választották, mivel náluk nem található. Élőben még sosem találkoztak ezzel a fajjal, szerették volna lefotózni. Noémit hazavittük, mi pedig továbbhaladtunk, habár láttam Baskán a fáradtságot. Mikor célba értünk, első megállónk a falu bisztrója volt. Baska dupla adag kávét rendelt, mi is felfrissültünk, ki mivel. Mela például forró vizet rendelt, nem értettem mi benne a pláne? Forróság ellen jót tesz? Erre kivesz a hátizsákjából egy tasak gyógyteát, azt itta forrón, cukor nélkül. Biztosan használt, mert utána olyan ügyesen mászott fel a meredek domboldalon, hogy csak bámultam. Én már inkább az autót őrizgettem, fotózgattam a felhőket és a lenyugvó nap varázslatos színeit. Körülbelül másfél óra múlva láttam viszont a csipet-csapatot. Nem láttam kudarcélményt az arcukon, pedig a vargányáknak csak elmúlásformájú példányait találták. Mindennek megvan a maga ideje - szárazság, forróság, és ahogy Wjesek mondaná, a gombáknak „kaput".

Mégis találtak egy védett fajt, az olaszgomba szép fiatal példányát. És egy érdekes „sp". tapló fajt. El is vitték magukkal Lengyelországba.

 

Véget ért a vakáció. Legközelebb augusztus végén találkozunk lengyel gombász barátainkkal Lengyelországban Niedzicán, azaz Nedecen. Reméljük, addig sok eső esik, és szép gombászélményekben lesz részünk Lengyelország gyönyörű páfrányos fenyveseiben!

 

Nemzeti Együttműködési Alap