MIGE
2017. június 23.
Zoltán

Tiszalúcon, a gyermekhorgász táborban jártam

 

 A vándorhorgász honlap (www.vandorhorgasz.hu) felkérte egyesületünket, hogy a Tiszalúcon általuk szervezett Gyermekhorgász Tábor résztvevői számára tartsunk egy gombaismertető foglalkozást. Engem ért a megtiszteltetés, hogy egyesületünk megbízásából egy délutánt a táborban tölthettem.

 

 Tiszalúc és az ott húzódó Tisza holtág nem ismeretlen számomra, sok kellemes, vagy éppen kalandos horgászélményt őrzök róla. Néha a köznyelven csak vízitábornak nevezett partszakasz előtt elevezve kíváncsian nézegettük, mit csinálhat ott az a sok gyerek? Most megnézhettem közelebbről is.

 

 A táborba érve harmadszori nekifutásra megtaláltam a gyermekhorgászokat is (9-14 éves gyerekek kis csoportja). Még nem fejezték be ebédjüket, ezért volt időm kicsit körülnézni, milyen gombát lehet itt találni, milyen a környezet állapota? Sok biztatót nem találtam: két apró pöfetegen és egy kerti tintagomba csoporton kívül csak a tuskókon volt élet. Igaz, ott aztán volt érdekesség bőven, de kalapos gombát azokon is csak három különálló, közelebbről meg nem határozott tintagomba képviselte. A taplók mellett a nyálkagombák jelentették az érdekességet. A húsvörös nyálkagomba nagyszerűen alkalmas rá, hogy megmutassam, vannak gombák, amelyeknek fiatalon folyékony a belseje. A pihe nyálkagomba pedig egyszerűen annyira szép a maga vékony nyelű vézna barnaságában, hogy beszélni sem kell róla, ha már egyszer észrevette az ember.

 

Ebéd után megbeszéltük, hogy először gombászunk egyet, aztán amit eközben nem sikerül elmondanom, arról asztal mellett beszélgetünk egy kicsit. Kiderült, hogy ők is készültek ám a találkozásra, jókora csiperkét mutattak az egyik horgászállásuk mellett! Ünnepélyesen kiemeltük, bemutatva egyúttal a gombaszedés helyes módját is. A gát felé haladva "felfedeztük" az előbb említett tuskókon termő gombákat, aztán irány a legelő!

 

A gáton haladva hamar kiderült, hogy a farkasalma termése egészen jó hiánypótló téma, ha már gombából kevés van. A legelő is csak nevében az már, mivel legeltetésről itt sincs régen szó, mint annyifelé az országban. A felnőtteknek is mellig érő fűben a gyerekek apraja bizony hamar kifáradt. Néhány kerti rétgomba megmozgatta néha a fantáziánkat, de bizony sokáig hiába kutattunk, csak később találtunk rá az első mezei szegfűgombákra. A boszorkánykörök a magas fűben is látszottak ugyan, de a talaj a közelmúlt esőzései ellenére olyan száraz volt, hogy annak a pár szem gombának is nagyon örültünk. Ki is tárgyaltuk alaposan, mit is kell tudni róla, hogyan lehet felismerni, mire kell figyelni, hogy ne tévesszük össze mással. A gyerekek elmélyülten próbálgatták, milyen nehéz eltépni a tönkjét - hát az bizony olyan szívós volt így félig szárazon, hogy a szokásosnál is jobban neki kellett veselkedni.

Egy darabig még örvendeztek az engedélynek, hogy szabad ám szöcskét fogni a horgászathoz, aztán a gyülekező felhők jó ürügyet szolgáltattak, hogy a fáradt sereg visszatérjen a táborba.

 

Rövid ruhaigazítás után a szabadtéri nádtető alatt folytattuk az ismerkedést a gombák világával. Körbeadtuk a talált fajokat, megnéztük a pöfetegek belsejét is, majd elővettem a fotóinkat, a mérgező és ehető gombákról szóló és a védett gombákat bemutató leporellókkal együtt. Sikerült egy kis gomba élettant is becsempészni a sok színes fotó közé. Néhányan már tanultak is valamicskét róla, így hamar kialakítottuk a megfelelő interaktív légkört. Röpködtek a kérdések és a válaszok - különösen a védett gombák láttán élénkült fel a társaság.

 

Mire végigbeszéltük a látottakat, bizony elpilledt mindenki, hiányzott az ebéd után elmaradt csendespihenő. Ideje volt befejezni a foglalkozást.

Most sem csalódtam régi meggyőződésemben: a gyerekek a legfogékonyabbak az új ismeretekre! Még így nyári szünet idején is!

 

Szűcs Béla

 

Nemzeti Együttműködési Alap