MIGE
2024. március 28.
Gedeon, Johanna

 Újabb fotók Magyarország védett gombáiról

 

Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy a Magyarország védett gombafajait ismertető rovatunkba újabb fotókat sikerült feltennünk, több olyan fajról is, amelyekről eddig egyetlen felvételünk sem volt. Így most már csak egyetlen olyan védett faj van, amelyről továbbra sincs fotónk (Bundás álszarvasgomba - Elaphomyces mutabilis) - erről a fajról nincs is tudomásunk publikált felvételről.

 

Ezúton mondok köszönetet Dima Bálintnak, aki kitartó szervező munkával megszerezte számunkra a Magyar Mikológiai Társaság folyóiratának (Mikológiai Közlemények, Clusiana) 2006. évi  számában megjelent védett gomba fotók szerzőitől a honlapunkon való közlés engedélyét és rendelkezésünkre bocsátotta a kért fotókat. Egyúttal köszönöm a szerzők jóindulatú hozzájárulását is!

 

Szintén név szerint szeretném kiemelni Zygmunt Augustowski lengyel gombász kollégánk tevékenységét, akitől nagyon sok jó minőségű, szakmailag kifogástalan és emellett gyakran művészi értéket is képviselő fotót kaptunk.

 

Rajtuk kívül még számosan közreműködtek fotógyűjteményünk kialakításában, akiknek bár nem név szerint, de annál nagyobb tisztelettel mondok köszönetet a segítségért!

 

Kérek minden fotózással is foglalkozó gombásztársat, hogy további, már meglévő, vagy a jövőben készülő fotójának beküldésével segítse Magyarország védett gombáinak minél színvonalasabb megjelenítését az internetes látogatók számára!

 

Tisztelettel: Szűcs Béla, főszerkesztő

 

Védett gombáink listája és fotói