MIGE
2024. március 28.
Gedeon, Johanna

Hóolvadás után a Bükkben

Szilvásy Edit írása

 

A bükkszentlászlói leánykökörcsin-nézőből valamint a Csanyik-völgyi gombászásból hazaérkezve első dolgunk (a faláson kívül) az volt, hogy bekapcsoljuk számítógépünket és felrakjuk az aznap készült fotókat, izgalommal várva, van-e jól sikerült fotó a sok próbálkozásból.

A postaládában Marika levele várt, hogy Béla talált egy különleges gombát, amit ő Plectania melastomanak határozott. Ejj-ha! - dobbant meg a szívem, hiszen ezt a gombát keresem évek óta, mióta van fényképezőgépem, hogy ne csak egykori Hárs-hegyi emlékeimből éljek, legyen már fotóm is róla.

Egy életem, egy halálom, én megpróbálom Bélát megfűzni, hogy mondja már el, hol találta ezt a gyönyörű ritkaságot. Azt, hogy meg is mutassa a helyét, álmomban nem gondoltam volna!

És telefonon megköttetett az üzlet :-). Hogy Bélának ne kelljen másnap délelőtt az ünnepi zárva tartás miatt a Búza téren töltenie délelőttjét, átvállaltam helyette a házvezetőnői szerepet és másnap reggel 2 liter Abaúj-tejjel és 3 kg szikszói kenyérrel meg is jelentünk Miskolctapolcán.

 

Öööö, khmmm 2 férfi, 2 nő, mit hasal egy gödörben? - ha látta volna valaki, biztos rosszra gondol!

Pedig nem olyan rossz dolog kis kehelygombát a meredek árkon hasalva fotózni. Sőt!!....;-)

Miért is volt e népes látogatósereg a kis kehelygombánál?

Nem véletlenül! Nem sokan dicsekedhetnek e gomba lelőhelyi adataival Magyarországon.

Ismerkedjünk meg közelebbről ezzel a piros-fekete színű tömlősgombával.

 

                                                                                                                             Fotó: Magyar Józsefné

 

A Sarcosomataceae családba tartozó gombák jellemzően sötét (barna, fekete) gombák, kemény szerkezetűek, mély csésze alakú a termőtestük, nyéllel vagy anélkül kapcsolódnak az aljzathoz. A családból három faj Magyarországon is honos: a Plectania melastoma (kis kehelygomba) Pseudoplectania nigrella (ülő gyászos-csészegomba) és az Urnula craterium (fekete kehelygomba).

A kis kehelygomba fiatal korában gömb alakú, kis lyuk van a tetején, mely fokozatosan nyílik ki, és növekedve a kezdeti 0,5 cm átmérő akár 2 cm-t is elérheti. Külső felületének alapszíne fekete, kis rozsdavörös szemcsék borítják, melyek érés során eltűnnek, a gomba lekopaszodik, legfeljebb a szájnyílás szélén marad meg a vörös szín.

Ahhoz képest, amilyen kicsi a gomba, húsa vastag, gumiszerű, íze és illata édeskés.

Termőideje tavasszal van.

E gombaritkaság megjelenhet magányosan, de csoportosan is, lombos és tűlevelű erdőkben, ligetek szélén, eltemetett gallyakon, szederágakon.

Ne feledkezzünk meg James Sowerby (1757-1822) angol természettudósról sem, aki elsőnek írta le ezt a gombát, s tekintsük meg korabeli rajzát is.

 

http://luirig.altervista.org/cpm/thumbnails2.php?search=Plectania+melastoma

 

 De Béla fotója e gomba (látókörünkbe került) első bükki adatáról se maradjon ki a sorból!

                                                  

                                    James Sowerby rajza a fajról                          

 

 

Kedves Olvasók!

Ugye, hogy van élet a cseh kucsmagombaszezon előtt is az erdőben!

Már a hóolvadás után megkezdődik a levelek alatt, a földbe temetett ágakon, rothadó barkákon, tobozokon, korhadt tuskókon, elsősorban a tömlős gombák élete. Alig észrevehető méretük miatt nem ismerjük őket, gombászkönyveinkben sem esik szó róluk, hasznos, korhadékbontó tevékenységüket meg sem említik. Igaz, hogy legtöbbjüknél csak a fényképezőgépek makró funkciói segítenek bennünket abban, hogy láthatatlan életük láthatóvá váljon számunkra.

De megéri az erdőben már februártól szemünket meresztgetni, a lehullott ágakat felemelni, az avart itt-ott megemelgetni, hogy belepillanthassunk titkos életükbe.

Remélhetőleg még sok meglepetést tartogatnak számunkra a Miskolc környéki erdők, addig is ismerkedjünk a már előkerült fajokkal a miskolcigombasz.hu fajleírásait és fotóit böngészgetve.

 

Égerbarka csészegomba* - Ciboria amentacea

Mogyoróbarka csészegomba* - Ciboria coryli

Kis kehelygomba - Plectania melastoma

Piros koronggombácska* - Orbilia coccinea

Zöldes hajascsészegomba* - Neodasyscypha cerina

Közönséges mogyoró csészegomba* - Encoelia furfuracea

Bordás-nyeles csészegomba  - Rutstroemia bolaris

Lachnum virgineum - Patyolatfehér csészegombácska*

 

Ahogy nézem, van még mivel bővíteni a felsorolást:-) 

 

 

                                                                                                                            A legnagyobb csoport

                                                                                                                                Fotó: Szűcs Béla