MIGE
2024. március 28.
Gedeon, Johanna

V. Nemzetközi Bózsvai Gombafesztivál

 

Múlt évi kedvező fogadtatása miatt idén is betettük munkatervünkbe a Bózsvai Gombafesztiválon való részvételt, még lengyel kollégáinkat is beszerveztük. Ők el is mentek - közülünk csak elnökünk, Béres János jelent meg. Az okokat még nem sikerült egyértelműen tisztázni. Akik ott voltak, érdekesnek itélték meg a rendezvényt.

Azt hiszem, érdemes lenne legalább egymás között megbeszélnünk, hogy mi volt az érdektelenség oka, már csak a jövő évi tervek miatt is.

"Nyomjelzőnek" felteszünk három (kölcsönkért) fotót, amelyen elnökünk részvételét dokumentáljuk.

 

Szűcs Béla