MIGE
2024. március 28.
Gedeon, Johanna

Sziasztok!

Március 11-én vasárnap megtartottuk idei első túránkat, melynek helyszíne szokás szerint Miskolctapolca volt. Családias hangulatban, összesen hatan vettünk részt ezen az eseményen, s ez a "sokadalom" is kettéoszlott egy jó időre. Négyen vágtunk neki a hosszabbnak tűnő útnak, mely elején megcsodáltuk a tóban úszkáló hattyút, ámultunk a hatalmas koi pontyok látványától.


Néhány fénykép elkészítése után a rengeteg felé vettük az irányt, ahol négy őzet is láthattunk. Mindig elcsodálkozom, hogy mennyire közel is járnak a lakott területhez, s milyen vékony a határ az élőhelyeink között.

A szokásos helyen nézelődve megállapítottuk, hogy a kucsmagombák még nem jelentek meg, hiába kerestük az ismert helyeken. Az osztrák csészegombák viszont frissnek, üdének és nem túl nagynak tűntek. Az erdőben sétálva olyan útra tévedtünk, melyről vissza is kellett fordulnunk, nem oda vitt, ahová kellett volna. De ha nem léptünk volna rá, nem találtuk volna meg azt a szép nagy aranyos rezgőgombát!


Miután megtaláltuk a helyes irányt, az Avalon park mellett lyukadtunk ki, itt várt ránk két, külön utakon járó tagtársunk. Igazi kincseket leltek: júdásfülgombát, szép nagy osztrák csészegombákat, és megtalálták az első cseh kucsmagombát is, melynek süvege pár milliméteres volt csupán. Ez ám a győzelem!
A reggeli csepergés már a múlté volt, a napsugarak áttörtek a felhőkön. Nagyjából tucatnyi (mint utóbb kiderült: 16) gombafajjal futottunk össze a nap folyamán. Egy déli közös kávézást követően mindannyian hazafelé vettük az irányt.

A túrák szempontjából jó kezdete volt ez az évnek.

Üdv:
Dia