MIGE
2024. április 18.
Andrea, Ilma

Medvehagyma leves töltött kucsmagombával

(Szilvásy Edit)

 

 

Hozzávalók:

  • 30 dkg. medvehagyma
  • 1 dl tejszín
  • 1 l víz
  • vékony vajas rántás

Töltelékhez:

  • 30 db cseh kucsmagomba süveg
  • 3 ek. reszelt keménysajt
  • 1 tojás sárgája
  • 2 ek. pirított napraforgó
  • 1 ek. zsemlemorzsa
  • 1 ek. tej
  • Só, bors

 

Elkészítés:

 

Medvehagyma levest készítünk.

A medvehagymát 1 liter vízben megpároljuk, majd össze turmixszoljuk. Vajon vékony rántást készítünk, felöntjük 0.5 dl hideg vízzel, majd hozzákeverjük a pürésített medvehagymás lét, beforraljuk, sózzuk, tejszínnel ízesítjük.

 

A cseh kucsmagomba süvegeket pár percre forrásban lévő sós vízbe dobjuk. Lecsöpögtetjük, hagyjuk kihűlni.

A reszelt sajtot a tejjel, zsemlemorzsával, tojássárgájával, összezúzott pirított napraforgó maggal, sóval, borssal ízesítve összegyúrjuk. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a gomba süvegeket. Jénai edénybe, egymás mellé sorakoztatjuk, kevés olajjal meglocsoljuk, majd grillben a töltelék pirulásáig sütjük. 

Levesünkbe még forrón, levesbetétként beleszórjuk.


Jó étvágyat!