MIGE
2024. március 29.
Auguszta

Miskolc-Tapolcai túra - 2004.04.04.

(Szűcs Béla írása)

A 2004. évi első gyakorlati foglalkozásunk - túránk - bemelegítő jellegű volt. Kis távolság, jó levegő, kis várakozások (a gombákat illetően). Mi virágzik már, milyen állapotban van a természet, no és milyen a tagság vállalkozási kedve?

Megállapítottuk, hogy úgy általában minden rendben van. Még nem az igazi, de majd kialakul!

Elnökünk kipróbálta az új távcsövét - igazi zsebbe való jószág. Többen kedvet kaptunk hozzá. Nem nagyon volt viszont kedve a társaságnak úgy igazán „térközt" hagyva haladni, inkább kisebb beszélgető csoportokban bódorogtunk a fák között kellemesen átszűrődő napsütésben. Kinyíltak az első ibolyák - de jó, még fehérek is vannak! Amott mindent beborít a télizöld (Vinca minor) - milyen szép kék lesz itt minden, ha majd kivirágzik! A tüdőfűből is itt van néhány - de melyik faja is ez?

Azért a magányos „felderítők" hamarosan megtalálták az első cseh kucsmagombákat ( Ptychoverpa bohemica ) is, ami persze pillanatok alatt felélesztette a „vadászösztönt" a többiekben is. Ki-ki saját hite és tapasztalata szerint vizsgálgatta a talajt, a környezetet, vagy éppen a fákat. Én a vadcseresznyékre esküszöm, Lajos barátom a kőriseket is nagyon keresi - ezek alatt véljük legbiztosabban megtalálni az első idei „ehetőt". Az eredmény nagyon szerény: csak ezt az egy kucsmagomba fajt lehet találni, és csak keveset. Az egy héttel később visszalátogatók tanúsága szerint az elejét csíptük el az idei szezonnak.

Nem bánja senki, különösen mikor előkerülnek a piros csészegombák (Sarcoscypha coccinea) is. Először csak a vízmosások alján, később magasabban is, aztán meg már mindenfelé, az avar alatt megbúvó akác és bodza hulladék ágakon, törmeléken. Kis helyszíni bemutató következik a csészegomba spóraterjesztő módszeréről - nagyszerű és mulatságos. A télen ugyan már mindent elmondott erről Tibi bácsi az elméleti foglalkozáson, de hát mennyire más meghallgatva elhinni, mint tapasztalni!

Évike lefotózta az egymás mellett nőtt kucsma- és csészegombákat. Sajnos utólag derült ki, hogy bemozdult a keze, nem sikerült a felvétel. No majd legközelebb!

Kisebb kavarodást okozott a növényekkel is foglalkozók között a védett turbánliliom (Lilium martagon) több erőteljes hajtásának felfedezése az egyik erdőrészben. Nem tudjuk elképzelni, hogy ezen a sűrű fiatal fás helyen virágot is hozzanak, de szemmel láthatóan nagyon jól érzik magukat. Hogy kerültek egyáltalán ide, a város melletti, vízmosásokkal szabdalt talajú, emberektől sűrűn látogatott helyre? Oda kell majd figyelnünk rájuk.

Nagyjából ennyi volt az egész. Visszafelé még találtunk egy fiatal papsapkagombát (Gyromitra fastigiata), és már ott is voltunk a megbeszélt gyülekező helyen. Soha rosszabb kirándulást!