MIGE
2018. december 16.
Aletta, Etelka

Sziasztok!

Szeptember utolsó szombatja hagyományosan a Búza téri kiállításunk napja, s ez idén sem volt másképp. Tagjaink az előző napokban szorgosan gyűjtögették a gombákat, hogy a reggel 6-kor induló programon minél több fajt ki tudjunk állítani. Az erőfeszítéseket siker koronázta, hisz a nagy szárazságban így is 135 fajt sikerült tálcára tennünk és felcímkéznünk.


A korai kezdésnek köszönhetően kint még éppen csak világosodott, a Búza tér Vásárcsarnokában azonban a lámpák fényében már elkezdődött a rendezkedés és a határozás. Szorgos kezek dolgoztak, hordták, rendezték a már meghatározott gombákat, miközben odakint szépen, csendben csepergett az eső. Örömünk korai volt, nagyobb mennyiség ugyanis sajnos nem esett, de arra éppen elég volt, hogy kevesebb látogatónk legyen, mint tavaly.

 

Azért most sem panaszkodhatunk, többször is szép hosszú sorok álltak a két sor asztal előtt. Ismét nagy sikert arattak a megállító tábláinkban elhelyezett új gombapáros képek, sokan érdeklődtek a készítmények iránt, és Balázs termesztett gombáját is sokan megcsodálták.

Hamar elrepült a nap, s lassan fogyatkozni kezdtek a látogatók. Mivel szombatonként a piac 14 órakor zár, időben nekiálltunk a pakolásnak is. Köszönjük tagjainknak a gyűjtésben és a kiállításon mutatott aktív részvételt, a Búza téri piacnak pedig a helyszín biztosítását! Reméljük, jövőre ismét lesz lehetőségünk egy minimum ilyen színvonalú gombabemutató megrendezésére!

Üdv:
Dia

Nemzeti Együttműködési Alap