MIGE
2017. november 19.
Erzsébet

 

Sziasztok!

Talán a korai indulásnak tudható be, hogy a második félév első túráján összesen hatan voltunk, öt egyesületi tag és egy vendég tette tiszteletét. Pedig a célpont ismét a jó emlékű Zubogy volt, ebben az évben immáron másodszor. A túravezetőnk ezúttal Béres János volt.


Vasárnap reggel fél hét magasságában indultunk útnak két autóval és reményekkel telve. Közben hol sűrűbb, hol ritkább ködpárnák szálltak alá a tájra. Nagyjából egy óra alatt elértünk a célhoz, jobban mondva az első helyhez, ahol kutatni kívántunk. Zubogyon belül álltunk meg, onnan sétáltunk be a terepre. Bár a fenyves adott néhány fajt, csak a fajlistát bővíthettük velük, étkezésre nem tudtunk gyűjteni. Viszont Móni fotózhatott bőszen, ha találtunk valami szépet, mindig kerestük, hogy merre jár éppen.


Megszületett a döntés, megyünk tovább, nem adjuk fel. Étkezési gomba kell! Míg Rozibá az erdőben gyalogolt, mi átautókáztuk a fiatal tölgyeshez. Micsoda csoda lett volna, ha kicsit később megyünk! A csoportos tuskógombák még igencsak fiatalok voltak a leszedéshez, így nagy részük a helyükön maradt. Kóboroltunk hát az erdészház irányába, aztán kettévált a csapat. Egy részük folytatta útját, János viszont úgy döntött, hogy mindenki jobban jár, ha a két sofőr visszasétál az autókhoz. Így legalább volt alkalmam egy kis apró bojtorján és kis ezerjófű gyűjtésére.

Ahogy megérkeztünk az autókkal a találkozóhelyre, kezdetét vette a határozás. 45 fajnál már örültünk, 60 körül hitetlenkedtünk. Utána pedig szurkoltunk, hogy kerek számra végződjön az összeírás.


A végére fellelkesedtünk, és mikor János elkottyintotta magát, hogy ő még óriás pöfeteget gyűjtene a Bükkben, Rozibá kivételével úgy döntöttünk, hogy vele tartunk.

Három helyen álltunk meg, hogy alaposabban körülnézzünk.


Az elsőn szívszorító látványban volt részünk, még mindig rengeteg az erdőben a tavaszi hó miatt kidőlt fa. Néhány kő és szemét becsapott bennünket, miközben János saját útját járva kereste a kincset. A baj csak az, hogy nem lelte meg. Se fiatalt, se öreget.

A másodikon hasonlóan szomorú látvány fogadott bennünket. Éva kedvenc helye volt ez egykor, lilapereszkék sokaságának otthona. A derékba tört fenyves maradványa láttán el lehetett képzelni, milyen is volt az egykor gyönyörű fenyőrengeteg.

A harmadikon sem jártunk nagyobb sikerrel. A tavaly megismert kis fenyvesbe ma be sem lehet menni. Így egy kitermelt fatörzsre ülve vártuk, hogy János hoz-e pöfeteget. Nem hozott. Pedig mi reménykedtünk!

Mivel már lassan sötétedett, és régen is volt a reggel, hazafelé indultunk.
A fajlistánk ezzel a ráadással tovább bővült. Bár közel egy kiállításnyi fajt találtunk, étkezésre mégsem tudtunk mennyiséget gyűjteni ezen a több mint tízórás maratonon. De jól éreztük magunkat, jó levegőn voltunk, és ismét élményekkel gazdagodtunk.

Üdv:
Dia

Ui: Tudjátok, hogyan lehet két fajjal bővíteni a fajlistát határozás nélkül? Írjatok fel véletlenül két számot kétszer! Én is így jártam. Kétszer volt 65 és 66. De kijavítottam!

 

Nemzeti Együttműködési Alap