MIGE
2024. március 19.
Bánk, József

Vargányák földjén (egyéni túra Hegymegen - 2005.07.24.)

(Szűcs Béla írása)

 

Múlt évben alaposan megjártam a Hegymeg határába vetett bizodalommal. Egyesületi felmérő túránkon szinte semmit nem találtunk. Az idei túratervek közé már nem is került be egyesületi szintű látogatás. Persze akik addig is arra jártak gombázni, gyógynövényt gyűjteni, azért az idén is gyakran felkeresték a község erdőit, legelőit, és szép eredményekről is lehetett néha hallani. De azért a bizalom kicsit megrendült.

Ilyen előzmények után hívott fel július végén Hodobay Marika, és szinte sütött a telefonkagylón át is a lelkesedés a hangjából. Délelőtt Hegymegen volt édesanyjával, és még annyi tinórut, királyvargányát! Feltétlenül menjünk! És a nyomaték kedvéért átküldte interneten az aznapi fotóit. Ami tényleg jókorát nyomott a latban. Hegymegen királyvargánya? És ennyi?! Mese nincs, másnap tényleg kimentünk. Elhívtam Kóta Lajos barátomat is, csodát látni.

Most egy kicsit a saját csapdámba estem. Olyan történésekben, élményekben gazdag napot éltünk meg, annyi továbbvivő gondolat született, hogy azt leírva, novella terjedelemről lehetne beszélni. De mivel legutóbb arra kértem Marikát, hogy fogja rövidre a beszámolóját, hát nekem is illik így tennem. Inkább csak összegzéseket, következtetéseket írok.

Ha a nap fajlistáját megnézzük, néhány érdekesség azonnal feltűnik. Például: szinte teljesen hiányzanak a kis termetű, múlékony gombafajok. A listán uralkodnak a vargányák, tinóruk, galócák és galambgombák. Ebben az időjárásnak valószínűleg nagy szerepe lehet - eső egy hete nem esett, a korábbi csapadéknak csak az északi fekvésekben van nyoma. Igaz, hogy a bejárt erdőrész éppen ilyen északnyugati fekvésű, illetve az erdősávnak azon az oldalán leltünk szinte minden gombát.

A tinóruk, vargányák között gyakorlatilag egyetlen mérgező faj sem volt található, pedig hosszabb időszakra visszatekintve azok közül is honos néhány a bejárt területen. Ugyanakkor a ritkábbnak számító királyvargánya étkezési mennyiségben került elő, és az ízletes vargánya, bronzos vargánya sem volt ritkaság. Úgy látszik, a királyvargányát a helyi lakosok még mindig nem fogyasztják, nem ismerik - gyerekkoromban se szedte fel senki. Bár nem is igen emlékszem, hogy akkoriban találkoztam volna velük.

A galócák között sem találtunk egyetlen példányt sem az igazán "gyilkosok" közül. A gyilkos galóca errefelé teljesen mindennapos szokott lenni - most semmi. Viszont feltűnően sok volt a piruló galóca. Szinte sajnáltam leszedni azt a csoportjukat, ami a fotók között is látható: négy kisebb gombóc szorosan egymás mellett, és közvetlenül mögöttük egy magasabb! De jó lett volna néhány nappal később is látni őket! Azok a szorosan egymás mellett levő kalapok vajon milyen érdekes, akár különleges formációkat alkotva tudtak volna kifejlődni? Ilyenkor fáj a fotós szíve, hogy nincs lehetőség folyamatos megfigyelésre.

A selyemgombák változékonyságukkal tettek próbára bennünket. Bevallom, még itthon is eltöltöttünk egy fél napot, hogy a fotók és a szakkönyvek segítségével, a még friss emlékek felhasználásával pontosítsuk a fajmeghatározást. Mennyire jellemzően alakul ki ezeknél a gombáknál a fiatalabb és az idősebb példányok esetében a színkülönbség, a bordázat eltérése? Amit látunk, az faji megkülönböztető jegy, vagy csak korbeli, esetleg termőhelyi eltérésekből adódó sajátosság? Szóval nem esküszöm meg rá, hogy amit végülis rőt selyemgombának határoztunk meg, az nem a szürke selyemgomba egy öregebb, elszíneződött példánya-e?

A galambgombák a hegymegi emberek szemében nem gombák. Talán ezért is van olyan sok errefelé belőlük. Néha szinte nincs is más, de galambgombából annyiféle, hogy tarkállik tőlük az erdő. Most csak néhány nem ehető fajt találtunk, a varashátúból, kékhátúból viszont étkezési mennyiséget.

Számomra egy komoly személyes tanulsága is volt a napnak. Gyerekkoromban a "Tölgyes"-nek nevezett erdőrész közismert lelőhelye volt a csirkegombának (hogy miért lett belőle rókagomba? ), az ízletes vargányának, még császárgalócát is talált benne, aki jobban ismerte. Most is reménykedve jártuk be - de bizony csak az elejét. Hamar nyilvánvaló lett, hogy az eltelt mintegy negyven év alatt olyan mértékben átalakult az erdő összetétele, sűrűsége, minden jellemzője, hogy a régi gombafajok is teljesen eltűntek belőle. Aki gombát keres, ne a régmúltban keresse!

Azért megnyugtató, hogy van bizony gomba Hegymegen, csak ki kell böjtölni az idejét! Régen volt ilyen jó kedvünk - kérdezzék meg a damaki presszós kislányt (kocsmát mégse írhatok, nem az volt "kitáblázva")! Régen adott el ennyi szódavizet egyszerre...