MIGE
2024. március 28.
Gedeon, Johanna

Sziasztok!

Május 13-án megtartottuk idei második kiállításunkat. A II. Miskolci Civil Napra voltunk hivatalosak. Az Erzsébet téren került sor a rendezvényre, ahol a miskolci civil egyesületek ismét bemutathatták tevékenységüket. A színes palettát mi sem bizonyítja jobban, hogy többek között jelen voltak a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány, a Szimbiózis Alapítvány, a Máltai Szeretetszolgálat és a  Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 34. számú Bükki Helyi Csoportjának tagjai. A madarászok sátránál két MIGE-tag is tevékenykedett, akik időnként azért hozzánk is átlátogattak.


A tér megtelt a szervezetek sátraival. Voltak, akik sajátot hoztak, mi hatalmas, oldalfalas, vízhatlan sátrat, asztalokat és padokat kaptunk a szervezőktől. Bár az első pillanatokban úgy tűnt, helyünk van bőven, gyorsan teltek a tálcák és az asztalok, hiszen rengeteg gombafajt sikerült összegyűjtenünk. Néhány nyári faj is megjelent, melyek minket is megleptek. A helyhiány miatt a gyerekfoglalkoztató sarkot most nem hívhattuk életre, de talán ez nem is baj. Csak a szűk környezetünkben ugyanis többen a gyerekeket célozták meg programjaikkal.


Miközben a színpadon folyt a műsor, egyre több látogató érkezett hozzánk. Idősek, fiatalok, családok érdeklődtek a gombák iránt. Kérdeztek, nézelődtek, hitetlenkedtek, rácsodálkoztak, voltak, akik csak elsuhantak a kiállításunk mellett, mások hosszasan elidőztek. Eközben sötét fellegek gyülekeztek felettünk, és megérkezett a beharangozott eső. Szerencsére a sátor állta a vizet, így nem áztunk el. A nézelődő emberek jelentős része viszont eltűnt. A civil szervezetek munkatársai pakolni kezdtek.

Néhány érdeklődő azonban kitartott, és esernyő alól nézte a műsort, illetve látogatta a még álló sátrakat.
Az eső elmúltával még maradtunk egy kicsit, beszélgettünk a látogatókkal, majd mi is pakolni kezdtünk. Jó lenne jövőre is részt venni ezen a rendezvényen!

 

2017.05.13 Hörcsik Diána