MIGE
2024. március 28.
Gedeon, Johanna

Sziasztok!

Amikor január közepe környékén nekiállunk legalább nagy vonalakban megtervezni az első félév munkatervét, tele vagyunk reményekkel, kérdőjelekkel. Ugyanis sosem tudhatjuk előre, hogy a kijelölt időpontokra lesz-e már gomba, vagy milyen időjárás fogad majd bennünket a kutatás során. Emiatt fordulhat az elő, hogy szakadó esőre vagy éppen a kánikula kellős közepére esik a kijelölt nap. Így azt sem tudtuk hónapokkal előre, hogy azon a napon, amikor Mogyoróskára indultunk, már három hete nem kapott esőt a célterület.

 

A szárazság ellenére, kisebb-nagyobb kosarakat cipelve 23-an, köztük 8 vendéggel indultunk útnak a közel 15 kilométeres túrára. Túravezetőnk Szamosi Csaba volt, aki nem tagja az egyesületünknek.
Reggel igencsak korán, 6 órakor találkoztunk a Búza téri templom parkolójában, ahonnét konvojban haladva, kisebb lagzis menetként jutottunk el Mogyoróskára. Itt a jelenléti ív megírása közben-után, valamint a süteményezés előtt túravezetőnktől hallhattunk érdekességeket a település történetéről, múltjáról és jelenéről. Miután mindenki megkóstolta a finomabbnál finomabb sütiket, útnak is indultunk, hogy főleg jelöletlen utakon haladva akadjunk rá a gombák nyomára. Sokáig nem találtunk mást, csak érett szamócát, "csontgombát", "kőgombát", de szóba került a "tehénből készülő tejelőgomba" is. Hiába no, éhes gombász mindenben gombát vél felfedezni!

Már nem is kellett olyan sokáig mennünk, mire megleltük az első kalapost. Ami ráadásul vargánya volt. Rögtön fellelkesült a társaság, még rátaláltunk egy-két tinórura és pici, de annál kukacosabb piruló galócára. A kezdeti sikerek után azonban ismét csak bóklászhattunk tovább.

Csaba nagyon jól tudta, hogy mivel dobhatná fel a hangulatot. Elkalauzolt bennünket egy olyan helyre, ahol nem egy, nem is kettő, hanem három császárgalócát láthattunk egymás mellett. Előkerültek a fényképezőgépek és a mobilok is, fotóztuk bőszen az úrigombát és fényképezőiket is. Hogy egy másik védett élőlény is masina elé és említésre kerüljön, egy nagy szarvasbogár hím is megmutatta magát, miközben rövid sétát tett az avarban. Eközben a közeli halastó felé vettük az irányt, melynek közelében egy erdészház is áll. A környékét megcsodáltuk, majd tovább indultunk, hogy egy hatalmas, kövekből épült építményben töltsünk el egy kis időt.


Ha már Mogyoróskán jártunk, s éppen útba esett, kulturális programként megtekintettük a Regéci várat. A pénztár előtt mindenkinek jól esett leülni egy kicsit, s elfogyasztani egy kávét vagy jégkrémet, esetleg egy kis elemózsiát. Aztán csoportosan elfoglaltuk a várat. Lelkiismeretesen bejártuk a tornyokat, gyönyörködtünk a kilátásban. Olyan ügyesek voltunk, hogy a meredek lépcsősoron lefelé sem változtunk át dűlő dominókká. Hálát adtunk azért, hogy nem teli kosarakat cipelünk, hiszen akkor biztosan ki kellett volna hagynunk ezt az élményt. Aztán határoztunk, útra kellene kelni, hiszen vár még ránk feladat a nap során. Így egy kis félreértést és egymásra várást követően el is indultunk. Egy nagy őzlábgombára homokba írt szerelmes üzenet hívta fel figyelmünket, mely csak ennyiből állt: "GOMBA".


Visszatértünk az autókhoz, de csak azért, hogy együnk egy kicsit, valamint megkapjuk a Csaba felesége által készített emléktárgyakat, melyeket ezúton is nagyon szépen köszönünk! Ezt követően még egy kicsi, de kalandos túra várt ránk. A fák között haladtunk, amikor megdördült az ég, hamarosan pedig egy kisebb zápor kerekedett. A csapat gyorsabban haladó tagjai egy nagy fa alatt, mi, többiek pedig egy vastag ág oltalmában kerestünk menedéket a ránk hulló égi áldás elől. Kiderült, hogy nem sokat kellett már mennünk, míg megérkeztünk egy pici rétre. A fák alatt néhány gombát leltünk, a fűben pedig többen szamócát csipegettek.


Lassan visszafordultunk. Már a mogyoróskai házaknál jártunk, amikor ismét esőcseppek hullottak ránk. Nem voltunk már messze az autóktól, s ez a hűsítés jól is esett a túra végére. Köszönjük a túravezetést Szamosi Csabának, a közvetítő szerepet pedig Szamosi Éva tagtársunknak! Bízunk benne, hogy az elkövetkező időszakban még ellátogathatunk Mogyoróska erdeibe!

Üdv:

Dia