MIGE
2024. március 28.
Gedeon, Johanna

RÉPÁSHUTÁN  JÁRTUNK!

 

2013. július 30-án a Közigazgatási Nyugdíjasok B-A-Z. Megyei Klubja Répáshutára látogatott. A társaság nagy része busszal, míg néhányan gépkocsival érkeztünk.

E szép, kis hegyi faluban tett sétánk során megtekintettük a tájházat, melynek portáján a Polgármester Úr fogadott bennünket és tájékoztatást adott a település életéről, helyi adottságáról, a lakosság összetételéről, stb., majd kérdésünkre is szívesen válaszolt.

Ezt követően a Vadász Éttermet kerestük meg, ahol közösen megebédeltünk. Az ebédre sem lehetett panasz, nagyon jó étvággyal fogyasztottuk el a finom húslevest és az őzpörköltet knédlivel. 

Az ebéd végeztével Darai Balázs, a Miskolci Gombász Egyesület (MIGE) tagja tartott egy színvonalas ismeretterjesztő kiselőadást a gombákról, amit nagy érdeklődéssel hallgattunk mindannyian.

Ezután beszélgettünk, sétáltunk és fagyiztunk, majd délután a megbeszélt időpontban indultunk hazafelé.

Kellemes napot töltöttünk el, mely több szempontból is emlékezetes marad számunkra, akik e kiránduláson részt vettünk.

Az idő is nagyon kegyes volt hozzánk, mivel az itt töltött idő alatt sütött a nap, míg Miskolcon tombolt a vihar.

 

                                                                     Bársony  Attiláné

                                      Közigazgatási Nyugdíjasok B-A-Z. Megyei Klubja tagja