MIGE
2020. február 23.
Alfréd

VÁLTS a klímáért! VÁLTS zöldre! Kocsonyafesztivál 2020.02.14-16.

 

Még nagyobb kaput tárunk a Zöld Sátor szervezésével az idei Kocsonyafesztiválon, mint a régebbieken. Húsz, huszonöt helyett, idén kétszer annyi partnerrel váltjuk majd egymást a Kandia utcán felállítandó 350 négyzetméteres sátorban.

Velünk lesznek a miskolciak környezet és természetvédelmi szemléletformálásáért, életmódváltásáért nap, mint nap tevékenykedő szervezetek, de nagy várakozással készül az egyetem több tanszéke is, valamint több, országos és vidéki székhelyű szakmai szervezet is.

Hangsúlyosan helyet adunk az éghajlatváltozással, a fenntartható életmóddal, az energiaszegénységgel, valamint a levegőminőség védelmével kapcsolatos témáknak, hiszen az a célunk, hogy minél több segítséget nyújtsunk az alkalmazkodás lehetőségeinek megismeréséhez.

Így például az energiatakarékosság és hatékonyság, a tüzeléstechnika, a napenergia, szalma és a kender sokszínű hasznosításáról is sok mindent láthatunk és hallhatunk majd a standokon és előadásokon. A Zöld Színház projektben tevékenykedők bemutatják bevált példáikat az intézményi zöldítőknek. A háziasszonyok az éltető élelmektől, a kovászoláson a csíráztatáson át, a „mentes” élelmekig, számos ötletet vihetnek majd haza a konyhájukba. Ezen túlmenően ismét hozzáférhetnek a családok a Miskolcon nehézkesen beszerezhető, környezetkímélő vegyi anyagokhoz, zero waste megoldásokhoz és termékekhez, környezeti tanácsadás keretében pedig kiszámolhatják ökológiai lábnyomukat. A kertészkedők, önellátásra törekvők számára számos program szól majd, a komposztálástól a magbörzén és gyümölcsészeten át, a megyénkbeli figyelemre méltó roma biogazdaságok megismeréséig.

A szabadidő hasznos eltöltésére több kerékpáros, turista szervezet invitálja a látogatókat, sőt, egy belvárosi kincskeresésre azonnal elindulhatnak majd a családok, vagy baráti társaságok. A nemzeti park, a barlangászok is megjelennek a talán kevéssé ismert földtani értékekre fókuszálva.

A Zöld Sátorban valamennyi partnerünk interaktív programmal készül, és a sok résztvevő miatt naponta más és más szereplőkkel találkozhatnak majd a látogatók. Míg a felnőttek nézelődnek, a gyerekkel a játszóházban fajátékokkal, kreatív tevékenységekkel foglalkoznak önkénteseink, illetve fonott tárgyak készítésébe is bevonják őket az autista alapítvány munkaasztalainál.

A fiatalok gondolatainak megjelenésére külön odafigyelünk és helyet biztosítunk az alternatív generációk számára performanszra, pódiumbeszélgetésre is. Az általános és középiskolásoknak szóló VÁLTS! című rajzpályázatra február 10-ig várjuk az alkotásokat, és szívesen látjuk a nyerteseket iskolájuk és családjuk kísérőivel az eredményhirdetésre15-én, szombaton. A szülők és pedagógusok számára segítség lehet, hogy tucatnyi környezeti nevelési módszer kerül alkalmazásra a standokon, így például a Herman Ottó Vándortanösvény, de az iskolakertek létrehozásával kapcsolatban is előadás és kiállítás egyaránt bekerült a programba.

A Zöld Sátor fő médiatámogatója a Civil Rádió Miskolc lesz, melynek fiatal munkatársai segítségünkre lesznek abban, hogy valamennyi előadás felvételre kerüljön és elérhető legyen online a későbbiekben is, illetve folyamatosan riportokat készítenek a látogatókkal is.

 

Akik már biztosan velünk lesznek a Zöld Sátorban:

1. Alsódobszai Hernád menti Természetvédelmi Kulturális és Sport Egyesület

2. Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány

3. "BioHarmónia Tai Chi Egyesület

4. Bükki Nemzeti Park Igazgatósága

5. Civil Rádió Miskolc

6. dr. Varga Csaba, orvos közgazdász

7. Egy fa Egyesület

8. Elosztó Projekt

9. Energia és Környezet Alapítvány

10. Holdam Egyesület

11. Iskolakertekért Alapítvány

12. Jane Goodall Intézet

13. Kerékpáros Miskolc Egyesület

14. Kovászfa Kiadó

15. Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata

16. Magház Hálózat

17. Magyar Madártani Egyesület Bükki helyi csoport

18. Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség

19. Magyar Természetvédők Szövetsége

20. Magyarországi Cserépkályhások, Kandallóépítők és Gyártók Országos Ipartestülete (MACSOI)

21. Mályi Természetvédelmi Egyesület

22. Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület

23. Mentes Miskolc

24. MICIKLI

25. Miskolc Város Önkormányzata - LIFE Projekt

26. Miskolci Alternatív Generáció (MAG)

27. Miskolci Autista Alapítvány

28, Miskolci Csajok a Bicajon

29. Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kara

30. Miskolci Fotóklub

31. Miskolci Gombász Egyesület

32. Miskolci Nemzeti Színház

33. Miskolci Tükörkép Közéleti Egyesület

34. MRCC - Miskolci Road Cycling Team

35. Ökológiai Intézet Alapítvány

36. Ökoszolgálat Alapítvány

37. Pászk Norbert, gyógynövényszakértő

38. Pro Lecsó - Pillangó Fejlesztések (pro Cserehát Egyesület)

39. Réthy Fashion

40. Szűcs Gergely – gyümölcsész

41. Tetragenom Kft.

42. Túraterápia

43. Zöld Akció Egyesület

44. Zöld Ifjak (FFF Miskolc)

45. Zöld Kapcsolat Egyesület

 

A Zöld Sátor részletes programját február 7-i Zöld Sajtóreggelinken hozzuk nyilvánosságra, illetve a Zöld Szemmel időszakos periodika különszámában.

 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

Szervező:

Zöld Kapcsolat Egyesület

Osztható esemény: https://www.facebook.com/events/481023696146306/