MIGE
2024. március 29.
Auguszta

Vendégségben a ZGE kirándulásán Abaújváron

 

A túrán a ZGE meghívásának eleget téve négyen részt vettünk a Miskolci Gombász Egyesület részéről is. Az érdeklődés nagyobb lett volna, de közbejött egy gombabemutató megrendezése is erre a napra Miskolcon, ami lekötötte tagjaink egy részének idejét.

Akik el tudtunk jönni, jól éreztük magunkat. A ZGE tagjainak többségével már személyesen ismerjük egymást és mindig öröm az ilyen alkalom, ahol közvetlenül eszmét cserélhetünk közös dolgainkról, együtt járhatunk be számunkra még ismeretlen helyeket, amik bizony joggal tarthatnak számot érdeklődésre.

 

Ezúttal Abaújvár templomában tettünk időutazást, nézve a kincset érő freskók maradványait, a felekezeti változások építve romboló hatását, épülve a helyi lelkész szavain: „de legalább ismét a templomban lehet hirdetni az igét”. A pusztuló falvak sorában nem egy helyen már ez is csak vágyálom.

Meghatott az imaösvény ötlete és míves kivitelezése. Nem egy társunk bizony tovább álldogált egy-egy imatábla előtt, mint azt egy futó nézelődés indokolta volna.

 

A kanyon leküzdése is megérte a fáradságot. Nem kiépített túraösvényen, hanem az élő természet csodálatos és egyben veszélyes útvesztőjében vethettük össze erőnket a lelkesedésünkkel. Öröm volt átölelni a sosem látott vastagságú cseresznyefát, találgatni, melyik sziklapárkányról szállhatott fel az árnyként elsuhanó, álmából felzavart hatalmas bagoly? Miféle földtani mozgások hatására gyűrődött elénk a kanyon hordalékos kőzete, mi tartja még a helyén a bölényfejet mintázó függőkövet? Az már meglepetés számba ment, hogy közben még néhány gombafaj képviselője is elénk került.

 

A túra után a földvár maradványai között fújattuk magunkat a feltámadó széllel, eszegetve, beszélgetve. A magas fű között a kilátóhoz gázolva annak magasából tapasztalhattuk meg ismét a mindig furcsa érzést: itt még itthon vagyunk, a Hernád túlpartja már külföld.

A múzeumban testközelbe került, mennyire sokat, mást is jelentett anno ez a most jelentéktelennek látszó „erődítmény” és milyen hatékonyan ötletes volt a korabeli építészet.

 

Köszönjük zempléni kollégáinknak, barátainknak ezt a szép napot, az élményekkel teli találkozást!

 

 

Szűcs Béla

2016.05.07.