MIGE
2024. március 29.
Auguszta

A gombák bűvöletében

(Hodobay Mária írása)

 

A Miskolci Gombász Egyesület kezdettől fogva figyelemmel kísérte a Zempléni Gombász Egyesület megalakulását, és örömmel vállalt részt első élőgomba kiállításuk megrendezésében is. Ez elsősorban a begyűjtött gombafajok meghatározásában és a rendezési tapasztalatok gyakorlati átadásában nyilvánult meg. Egyik legtapasztaltabb rendezőnk, Béres János és egyesületünk elnöke, Pelles János repülőrajttal csatlakozott a zempléniekhez, ugyanis az előző napi erdőbényei kiállításunkról egyenesen ide jöttek.

Én csak részben tudok beszámolni a Zempléni Gombász Egyesület első gombakiállításáról, mivel a gombagyűjtés csodálatos élményeiben sajnos nem tudtam részt venni. De arról tudomásom volt, hogy száraz az erdő, nincs gomba, vagy legalábbis alig-alig akad a gombászok útjába.

Ennek ellenére vasárnap délután a zempléni és miskolci gombászok várakozással és izgalommal tele indultak szerte-szét, felkutatni a környék erdeiben ilyenkor is megtalálható gombafajokat. Fáradságos és időigényes munka volt. Hogy milyen sikerrel jártak, a fajlistából, a beszámolóból és a mellékelt képekből kiderül. Tessék elolvasni és megnézni!

A kiállítás a helyi múzeumban lett megrendezve, melynek munkatársai rendelkezésünkre bocsátották egyik termüket. Jó választás volt, könnyen megközelíthető, a város központjában van és a maga nemében is egy látványos, érdekes hely. Már hat óra előtt elkezdődött az előző nap szedett, este levelek közé gondosan elrakott gombák óvatos kipakolása. A terem már elő volt készítve, az asztalok elrendezve, most csak a gombák felé irányult minden ittlévő ember figyelme. Nem könnyű munka minden apró gombát szemügyre venni, fajonként szétválogatni, az asztalokon csoportonként elhelyezni, a beazonosítás szerinti cédulákkal ellátni.

A fajmeghatározás nem egyszer fejtörést okozott az ebben igencsak jártas szakembereknek is. Ilyenkor könyvek segítségét is igénybe vették, összedugták fejüket és így közösen sikerült meghatározni a kérdéses gombák hovatartozását. Nem csoda, kiállításra kerültek olyan ritka gombák is, amelyeket én eddig csak könyvekből ismertem. Élmény volt kézbe fogni, megszagolgatni és szemügyre venni őket. A tölcséres- és a szagos rókagomba, a süngomba, a rózsás gerebengomba, a nyúlfülgomba, az élősdi nemezestinóru, a szemcsés tinóru ritkán kerül kiállító tálcára. Nagy fajszámban kerültek elő a különféle galócák, galambgombák, korallgombák, tinóruk, és végre egy szarvasgomba fajt is be tudtunk mutatni. Szakmailag tulajdonképpen nem is annyira a ritka gombák fellelését, hanem a rokon gombafajok nagy számát lehet kiemelni.

Mivel 10 órára volt meghirdetve a megnyitó, sietni kellett a sok begyűjtött gomba nevét meghatározni, a névkártyákat elhelyezni és látványossá tenni a gombákkal terített asztalokat. Egységben az erő! Sikerült a munkát nem csak időben, hanem kivitelben is jól elvégezni. Összesen 131 faj gomba egy helyen! Óriási színkavalkád! Hihetetlen és szemgyönyörködtető látvány. A Zempléni-hegység eddig felfedezetlen gombavilága elkezdett kitárulkozni és az idegen látogató vagy az erdőkerülő helyi lakos, a kíváncsi, tudásra szomjas iskolás vagy óvodás is megcsodálhatta két napon át a gombák rejtelmes világát.

Mihály Attila, a Zempléni- és Pelles János, a Miskolci Gombász Egyesület elnöke megnyitották a kiállítást.

A megnyitó után elkezdtek özönleni a látogatók. Nem ez volt az első kiállításon való részvételem, de ez az emberáradat, ami itt megfordult két nap alatt, megdöbbentett. Iskolások, óvodások, a lakosság apraja-nagyja, a város vendégei nagy érdeklődéssel léptek be a Múzeum kapuján, hogy megnézhessék a gombakiállítást. A kiállító teremben sok kis kíváncsi szem csodálkozva, érdeklődve néz a gombák felé, néha egy-egy ujjongó kiáltás a felismerés örömét jelzi. Hát kell ennél nagyobb elismerés a munkánkért, a tevékenységünkért? A tinédzserek táborában is érdeklődést tapasztaltunk, néha komolyabb, néha humorosabb formában. A lényege ugyanaz: az erdők kis kalapos - nem kalapos élőlényei, ha eddig nem, most felkeltették az érdeklődésüket! Az utca embere is be-betévedt, eleinte egyenként, később családostól, csoportosan, végül tömegesen. A végén alig tudtunk bezárni, este hét után is jöttek a látogatók. A kiállítás jegyében tartották meg a zempléni gombász tanfolyam soron következő összejövetelét is. A gombák nemcsak az asztalon, de a vetítővásznon is megjelentek. Az előadást az ottmaradt látogatók is szívesen meghallgatták.

Ami az emlékkönyvből kimaradt:

Gratulálok Mihály Attilának, a Zempléni Gombász Egyesület elnökének a kiállítás megszervezéséért és fáradhatatlan tevékenykedéséért, a zempléni gombászoknak a lelkes, szorgos csapatmunkáért. Gratulálok a zempléni lakosságnak a gombák iránti kimeríthetetlen érdeklődésükért. És végül, de nem utolsó sorban köszönet a Múzeum dolgozóinak a türelmükért és szíves vendéglátásukért!

Hodobay Mária

miskolci gombász