MIGE
2024. március 28.
Gedeon, Johanna

Üzemlátogatás Fülöpjakabon, Gyöngyösi Sándor biogomba gazdaságában

 

Sziasztok!

Ma korán indult a nap. Nem sokkal reggel fél 7 után már el is indultunk a Búza térről Fülöpjakab tanyára. A Falvak Éjszakája nevű rendezvény keretében három településen, Kunszálláson, Fülöpjakabon és Jakabszálláson várták különböző rendezvényekkel az érdeklődőket. Mi Gyöngyösi Sándor biogombáira voltunk kíváncsiak.


A csipet-csapat már az indulás után nem sokkal vicceskedve elhatározta, hogy bizony a horvát tengerpart is vonzó lenne számunkra a mai napra, de senki nem gondolt arra, hogy bikinit is hozzon. Ez a poén többször felmerült az út során, de akkor csattant igazán, amikor nagyjából háromórás utazás után megálltunk Fülöpjakab-tanyán egy tó mellett. Tengert akartunk, megkaptuk, csak jóval kisebb verzióban. És kevesebb sóval.


A regisztrációkor mindenki választhatott, hogy kér-e ebédet, s hogy az gombás legyen, vagy birkahúsos. Egy tombolaszelvényt is kaptunk, amelyre nagyon kellett vigyáznunk annak tudatában, hogy akár Görögországba is eljuthatunk a segítségével. Miután mindenki átesett a procedúrán, ittunk egy ganodermás kávét vagy süngombás-levendulás teát, majd beültünk az előadásokra.


Először Szabó Tamás erőemelő mondta el röviden személyes tapasztalatát a Ganodermáról. Megosztotta a publikummal, hogy sokan úgy vélték, kiöregedett ebből a sportból. Egy ideje versenyek előtt fogyasztja a gombát, s ezzel jobb teljesítményt tud nyújtani a megmérettetéseken. Ezt követően két doktor előadása következett. Az elmondottakból az alábbiakban olvasható néhány érdekesség.


Dr. Csomai Zita az egészség és betegség fogalmáról, a táplálkozás útvesztőiről beszélt előadása elején. Elmondta, hogy sok új betegség jelent meg, mások pedig hamarabb, korábbi életkorban jönnek elő. Megdöbbentő volt, amikor elmondta, hogy a mozgáshiány és a táplálék minősége miatt már 9-10 éves gyerekeknél is mérhető a csontritkulás.

A Ganodermával kapcsolatban említést tett arról, hogy ez a gomba nagy hatással van az immunrendszer erősítésére, segít a daganatos betegségben szenvedőknek, méregteleníti a májat, használható gyulladáscsökkentésre és fájdalomcsillapításra, a koleszterinszintet lecsökkenti, megakadályozza az érpályán belüli vérrögképződést, csökkenti az allergiás reakciókat és fellép a fertőző betegségekkel szemben is.

Az acélidegeket és jó memóriát biztosító süngomba reflux ellenes hatásáról szintén szó volt. A shitakee egyszerűen életelixírként került megemlítésre, a gyapjas tintagombáról pedig elhangzott, hogy segíti az emésztést, jó az aranyérre, gátolja a rosszindulatú daganatok osztódását, valamint kordában tartja a vércukorszintet is.


Dr. Dinya Zoltán is több érdekességet osztott meg velünk. Jelenleg 62-64 év az, amit az emberek tartós gyógyszerszedés nélkül eltölthetnek, a várható életkor 85-86 év. Csökkenteni kellene a két adat közötti különbséget, vagyis a cél az lenne, hogy minél hosszabb ideig élhessünk gyógyszerek nélkül. Ebben segít az egészségtudatos táplálkozás.

Jelenleg a mediterrán táplálkozást tartják a legegészségesebbnek, ehhez hozzátartozik a mérsékelt borfogyasztás is. Fontos az étkezéseknél a stresszoldás, hiszen "Nem azért ülünk az asztalnál, hogy együnk, hanem azért, hogy együtt együnk". A doktor úr elmondta, hogy ma a "hülyítés magas fokon folyik" abban a kérdéskörben, hogy mi bio, és mi nem bio. A bio talajtípusú, a nem bio pedig terméktípusú termelési módot jelent. A biotermékeket is könnyen tönkre lehet tenni főzéssel, a lehető legalacsonyabb hőfokon kellene főznünk, hogy kevesebb káros anyag keletkezzen az ételek elkészítésekor. Megdöbbentő volt, hogy a oxigén miatt nincs örök élet, ugyanis a felvett oxigén 5%-a félremegy. Az összesen felvett mennyiség kétharmada a táplálékkal, egyharmada a légzéssel kerül a szervezetbe.


Természetesen szóba kerültek a gombák is. Kiderült, hogy 130-féle terápiás funkciót köthetünk a gyógygombákhoz. Az autizmus kialakulásában döntő szerepe van az anya terhesség alatti táplálkozásának. A gombák is tartalmaznak prebiotikumot, ez segít az autizmus megakadályozásában. A továbbiakban ismét megemlítésre kerültek a Gyöngyösi Sándor által termesztett biogombák, melyek hatásairól még többet megtudhattunk. A doktor úr szerint csak a biogombák fogyasztása egészséges, mert a nem termesztett gombákban magas a toxikus anyagok aránya.


Az előadások között sorsolás volt. A tombolaszelvényekkel egy Volvo tesztvezetést lehetett nyerni. Verácska számát ki is húzták, a kék 100-ast, így helyette elnökünk kocsikázhatott egy kicsit. Bár mindannyian megnéztük volna, a második előadás alatt volt lehetősége a drága autó kipróbálására, így ezt nem láthattuk. Sajnos fénykép sem készült róla.


Az ebédszünetben lehetőségünk nyílt rá, hogy a házigazda, Gyöngyösi Sándor vezetésével üzemlátogatást tegyünk. Néhány "külsős" is csatlakozott egyesületünkhöz. A termeket bejárva különböző korú gombákat láthattunk. Némelyiket már le kellett volna szüretelni egy-két napja, de a rendezvényre való tekintettel ezt nem tették meg. A séta során nagy örömünkre vezetőnk felajánlotta a tegeződés lehetőségét, így kötetlenebbül tehettük fel kérdéseinket.

Egyik ámulatból a másikba estünk, csodáltuk a gyapjas tintagombát, a shitakee-t, a sárga színű laskagombát, a barna csiperkét. Külön élmény volt látni a növekvő süngombákat, mely most az „Év gombája”. Mindent elsöprő látvány volt azonban a Ganodermák sokasága. Nem lehetett volna két teljesen egyforma példányt találni közöttük. A beszélgetés során Sándor elmondta, hogy milyen szerencsés helyzetben van, mivel környezetében biogazdálkodók vannak, így viszonylag könnyen fent tudja tartani ő is a bio talajtípusú termelési módot. Azonban a repülős permetezés miatt volt már, hogy megsemmisítésre kellett ítélnie a csicsókája egy részét.


Az üzemjárás után már nem kellett kivárnunk a kígyózó sorokat, hamar megkaptuk a finom ebédünket. Falatozásunkat csak a "biolegyek" sokasága zavarta meg. Egyik kézzel ettünk, a másikkal legyeztünk. Mókás volt!


Még becsöppentünk egy magnéziummal kapcsolatos előadásba, mielőtt elkezdődött volna a tombolahúzás. Mindenki izgatottan várta, hogy kék vagy zöld papírlap kerül a kézbe, s vajon hányas szám lesz rajta. Sajna a szerencse most egyik tagtársnak sem kedvezett. Azonban több okból sem mondhatjuk, hogy üres kézzel távoztunk. Egyrészt János részt vehetett egy tesztvezetésen. Másrészt vásárolhattunk biogombás termékeket. Harmadrészt pedig rengeteg élménnyel térhettünk haza.

Már Miskolcon jártunk, amikor a Búza térnél felmerült egy csöpp probléma. Elhoztunk két "biolegyet". Egész úton hazafelé zavarták a pihenésünket. Csak vissza kellett volna vinnünk szegény zümmögőket Fülöpjakabra!


Reméljük, a jövőben is lehetőségünk lesz ellátogatni Gyöngyösi Sándorhoz és biogombáihoz. Köszönjük a lehetőséget és a vezetést! Élvezet volt hallgatni, miközben birodalmáról beszélt.

Üdv:
Dia