MIGE
2024. március 28.
Gedeon, Johanna

Új leírások és fotók fajlistánkban - 1.

 

Honlapunk „fajlista" rovatában egyre kevesebbszer ugyan, de még mindig vannak olyan fajok, amelyeknek a neve fekete színnel szerepel és nem lehet információt találni róluk. Ezek a fajok szerepeltek az egyesület régi, kézírással vezetett listájában, tehát valamikor megtaláltuk már területünkön, de a számítógépes fajlista bevezetése óta még nem kerültek újra szem elé, vagy nem készültek róluk fotók. Igyekszünk ezekhez a fajokhoz is megfelelő szemléltető fotókat készíteni és „feléleszteni" a nevüket.

 

Ugyanakkor a folyamatos fotózás és a talált gombák beazonosítása eredményeként jónéhány olyan faj is szem elé kerül, amelyek eddig nem szerepeltek fajlistánkban.

 

A működési területünkön található gombák fajlistája tehát e két okból folyamatosan bővül. Látogatóink erről eddig legfeljebb véletlenül szerezhettek tudomást. Úgy döntöttünk, hogy a jobb tájékozódás érdekében mostantól időnként közzé tesszük nevüket.

 

Elsőként az alábbi fajokra hívjuk fel a figyelmet: az ő leírásukkal és fotóikkal bővült az utóbbi két hónapban a fajlista. A nevek a honlapra kerülés sorrendjében szerepelnek.

 

              1./2009-1.     Szürke csengettyűgomba - Pluteus salicinus

              2./2009-2.     Selymes csengettyűgomba - Pluteus petasatus

              3./2009-3.     Salétromos kígyógomba - Mycena leptocephala

              4./2009-4      Sárgásbarna selyemgomba - Amanita battarrae

              5./2009-5.     Fátyolos szömörcsög - Phallus duplicatus

              6./2009-6.     Narancsvörös kígyógomba - Mycena acicula

              7./2009-7.     Változékony kéreggomba - Schizopora paradoxa

              8./2009-8.     Erdei tintagomba - Coprinus silvaticus

              9./2009-9.     Útszéli porhanyósgomba - Psathyrella prona

          10./2009-10.     Pholiotina rugosa - Tőkegombácska-faj

          11./2009-11.      Közönséges álszarvasgomba - Elaphomyces granulatus

          12./2009-12.     Sárgulótönkű galambgomba - Russula puellaris

          13./2009-13.     Cifra lemezestapló - Gloeophyllum sepilarium

          14./2009-14.     Üreges szarvasgomba - Tuber excavatum

          15./2009-15.     Sarkos kéregtörőgomba - Diatrype disciformis

          16./2009-16.     Bordásnyelű papsapkagomba - Helvella costifera

          17./2009-17.     Kékülő álpereszke - Lyophyllum transforme

 

 2009.07.

Szűcs Béla

Szerk.