MIGE
2017. november 18.
Jenő

Gombakiállítással a VII. Lecsó- és Pecsenyefesztiválon (2017.08.05)

 

Sziasztok!

Tegnap került megrendezésre a VII. Lecsó- és Pecsenyefesztivál a Csanyikban, melyen a hagyományt tovább szőve a Miskolci Gombász Egyesület ismét részt vett. A szokásos gombakiállítás mellett idén is beneveztünk a főzőversenyre is.


Erre az alkalomra már több mint egy héttel ezelőtt elkezdtük a gombák felkutatását. Tuti helyeket bejárva is sovány eredményt hozott a gyűjtögetés, és sokat gondolkodtunk azon, hogy mit is teszünk majd ki a tálcákra. Néhányan még a kiállítás reggelén is a környéket járták. A szorgoskodás meghozta eredményét, összesen 73 fajt sikerült kiállítanunk. Ebből kettőt látogatóinknak köszönhetünk.


Reggel fél 9 körül találkozott a 11 fős alakulat, hogy kezdetét vegye a tereprendezés a két tujasor között és mögött. Felállítottuk a sátrat, az asztalokra terítő, majd tálcák sokasága került. Közben a fák között székek nyíltak, gázpalack foglalta el a megfelelő helyét, hozzá közel pedig a bogrács költözött. Két fronton kezdődött meg a munka, a gombák kipakolását határozás követte, a lecsó hozzávalói pedig megmosásra, pucolásra készen várták a lelkes konyhalányokat és konyhafiúkat.


Elnökünkre, Béres Jánosra nemes feladat hárult, interjút kellett adnia a Miskolc TV riporterének, a Szent István Rádió munkatársának, és még a Minap fotósa is lencsevégre kapta. Időközben volt néhány látogatónk, számuk azonban elmaradt a tavalyitól. Egyszer csak megjelent a mi sátrunknál is a csapatokat járó vonós négyes és nem csak Rozibá, hanem a gombák nótáját is elhúzták.


13 óra magasságában a zsűri előtt volt jelenésünk. Erzsike felszolgálta nekik az elkészített gombás lecsót. Miután visszatértünk a többiekhez a szervírozásból, a tujasor hűvösében kerestünk menedéket a forróság elől. Főleg beszélgetéssel ütöttük el az időt, néhányan megnéztünk egy-egy műsort a színpad előtt.


Izgatottan vártuk az eredményhirdetést. 16:30 magasságában kezdetét vette az értékelés ismertetése. Ezúttal nem értünk el dobogós helyezést, egy emléklappal, egy üveg pezsgővel és egy üveg borral jutalmazták erőfeszítésünket. Következett a csapatok tombolája, melyen egy tízliteres bográccsal és egy köténnyel lett gazdagabb a MIGE. Ezt az egyéni tombolák húzása követte, melyen Béres János megnyerte az egyik fődíjat, egy két főre szóló vacsorát a Régiposta Kisvendéglő felajánlásával.


Már csak annyi feladatunk volt, hogy összepakoljuk dolgainkat. Tavaly eláztunk, idén megsültünk. Már most várom, hogy jövőre milyen időjárási elemmel kell majd megbirkóznunk ezen a rendezvényen.

Üdv:
Dia

 

Nemzeti Együttműködési Alap