MIGE
2024. március 28.
Gedeon, Johanna

Sziasztok!

November 11. napján tartottuk az utolsó előtti egyesületi túránkat, mely a hagyományokhoz hűen ismét a Pereszkevadászat fedőnevet nyerte el, vezetője pedig Béres János volt. A tavalyi évhez hasonlóan Tiszalúcon jártunk. Sokan jöttek el és próbáltak szerencsét, a 16 főből 10 vendégtúrázónk volt, közülük többen visszatérők.


A reggel ködösen indult, és sokáig ilyen is maradt az időjárás. A helyszínre érve szokás szerint egy általános ismertetőt mondott el túravezetőnk, majd egy ideig viszonylag együtt mozgott a csapat. Láttuk, hallottuk egymást. Egyre távolabbról. Egy idő után azonban csak szürkés-feketés, mozgó, időnként lehajló foltokat láthattunk a távolban. Vagy annyit se. Csak a szürke ködöt.

Szerencsére az égiek megkönyörültek rajtunk, s lassan tisztulni kezdett a táj, kékleni az ég, míg végül előbújtak a napsugarak is. Teljesen kitisztult az idő. Azért így könnyebb keresni a gombákat, és jobb az ember hangulata. A tavalyi, szintén ködös túra után csak ennyit kérhetek: de jó is lenne egyszer végig napfényes időben vadászni ezen a helyen a pereszkékre! Na és a társaikra is! Például az ördögszekér-laskagombára, a mezei szegfűgombára és a csiperkékre. Talán majd jövőre.


A túra végére szerencsére mindenki előkerült, senki nem veszett el a ködben. Ráadásul a kosarakban megbújtak a leendő finom falatok alapanyagai is. Bár volt már nagyobb zsákmányban részünk, az év időjárását tekintve hálásak lehetünk azért is, amit ezen a túrán találtunk.

Üdv: Dia