MIGE
2024. március 29.
Auguszta

XV. Országos Gombásztalálkozó, Vásárosnamény

Szilvásy Edit jegyzete

 

 

Az országos gombásztalálkozók helyszínének kiválasztása Kalauz Józsi szombathelyi gombavizsgáló dolga, rajta ragadt a szervezés minden gondja-nyűge, ha már kitalálta. Sűrűsödnek a térképen az eddigi táborok helyszíneire kitűzött pontok: Ormánd-puszta, Ispánk, Zirc, Bükkszentkereszt, Seregélyes, Nagybörzsöny, Bázakerettye, Bózsva, Ispánk, Mátrafüred-Sástó, Sopron, Nova után a keleti végek fehér foltját is illő volna már beszínezni.

Józsi megkért, hogy segítsek neki helyszínt keresni, mely 70-100 embert egyszerre befogad s a közelben gombákat adó erdőség is található. Mivel pár éve egy beregi túrán megismertem az E-misszió Természet és Környezetvédelmi Egyesület néhány lelkes túravezetőjét, ezen a kapcsolatszálon fogtam a kereséshez. Amikor az egyesületből Szigetvári Csaba első szóra felajánlotta segítségét mind a szállás-keresés, mind a túravezetés terén, kényelmesen dőlhettem hátra, a többi a fiúk dolga!

Sokáig úgy volt, hogy a Tisza parti „Garabonciás” lesz a tábor helyszíne Gergelyiugornyán. Az időközbeni tulajdonosváltás és az azt követő átalakítás miatt mégsem a gólyalábakon álló Tisza-parti faházak lakói, hanem Vásárosnaményban, a Babus Jolán kollégium kissé túlkoros „kollégistái” lettünk. Innen indultunk bérelt autóbusszal naponta a környező erdőkbe.

Első utunk a Baktai-erdőbe (Baktalórántháza) vezetett, mely a környék sík terepétől eltérően meglepően dimbes-dombos volt. Hajnalban volt egy frissítő zápor, így az itthon megszokni nem tudott száraz erdők poros szaga helyett, itt legalább a levelek fanyar-nedves őszi illata vigasztalt bennünket, még ha sok gombát nem is találtunk. A savanyú homok pedig bőségesen termi a rókagombát, vargányát, de most csak odaképzelni tudtuk a szép kocsányos tölgyek alá. Szenzációs lelet azért mégis akadt, az erdőket ápoló-nevelő ősöknek felállított faragott-festett emlékmű talapzatából nőtt ki két nagy sárga gévagomba „legyező”!

Innen a nyíregyházi Sóstói erdőbe mentünk, hogy egy más erdőtársulást is megismerhessünk. Gombászcsalit is bevetett ez az erdő! Ahogy beléptünk Tusnádi Zsanett túratársunk szép bokrosgomba (ágas tapló, Grifola frondosa) csokrot vett észre egy tölgyfa tövében. Idősebb májgombák, még szárazabb gévagombák, csengettyűgombák, mindent túlélő kígyógombák, rőt likacsosgombák csokrai növelték a „fajgazdagságot” (voltak frissek is, csak nagyon szétszéledtünk - Szerk.).

Másnap Márokpapira mentünk. Ez az erdő már gombásabb lett volna, ha… (már röstellem leírni, hogy ha nem az az átkozott szárazság lett volna itt is). Ez a vidék jó idő esetén a csoportos csiperkéjéről híres, ezért is választotta a fentebb említett egyesület erdei iskolájuknak a Csiperke Erdei Iskola nevet. Néhány elaggott csoportos csiperkét még láthattunk, egy nagy ág takarásából még jól felismerhető csoportot is sikerült kimenteni. A szerencsések hatalmas bokros gombán osztozkodhattak, de szedtek viszonylag friss gévagombát is többen. Szerettünk volna még egy kis időt eltölteni itt, akkor tán több érdekes gombára bukkanunk, de menni kellett Tarpára, a szilva(pálinka) fesztiválra. A Márokpapi erdő, mely – az ott fészkelő fekete gólya pár miatt – csak fészkelési időn kívül látogatható, adta a végén mégiscsak a 100 felé növekvő fajszám 70 százalékát. Tarpán Bajcsy-Zsilinszki Endre hatalmas bronzszobra tárt karokkal üdvözölt minket a nagy zsibvásárban. Megkóstolhattuk a híres szabolcsi szilvalekvárt, pálinkát, ki mire szocializálódott, akarom mondani specializálódott.

Utolsó nap este tábortüzet raktunk a kollégium belső udvarán. (A 8 vödör víz odakészítése elegendő óvintézkedésnek szolgált, szerencsére tűzvédelmi vizsgát nem kellett előtte letenni.) A hazai borok, pálinkák, likőrök kézről-kézre jártak, de a mátrai gombászok szabadtéri sütödéjének termékeit (tócsni és rántott gévagomba Béres módra) sem hagytuk kóstolgatás nélkül.

Esténként az országos gombásztalálkozó állandó programjai is sorra kerültek, így a vetítések és az év gombájának megválasztása is. A 2013-as év gombája Bohus Gábor magyar mikológusról elnevezett csoportos csiperke (Agaricus bohusii) lett.

Jövőre Felsőtárkány (a Bükk nyugati részén) lesz az országos gombásztábor helyszíne.