Csongor
A S Z E L Í D G E S Z T E N Y E (C A S T A N E A S A T I V A )
A 2007. év fájának ismertetése
Nevezéktana:
A dr. Hortobágyi Tibor szerkesztésében megjelent Növényhatározó a szelídgesztenyét az edényes növények osztályának VI. Virágos, vagy magvas növények törzsébe sorolta. E törzs leírását dr. Jávorka Sándor Kossuth díjas akadémikus készítette el.
E törzsben a 93. a Bükkfélék családjának II. csoportját a szelídgesztenyék alkotják.
Kihangsúlyozom itt, hogy a szelídgesztenye nem tévesztendő össze a városok utcáin, parkjaiban található vadgesztenyével - Aesculus hyppocastanum. A vadgesztenye a fenti növényhatározó szerint a juharfélék családjának szomszédságában, a 23. Vadgesztenye félék családjának egyetlen tagja.
A szelídgesztenye tudományos nevét - Castanea sativa - 1768-ban Filip Miller angol botanikustól kapta. Érdekes, hogy Linne 1753-ban még a bükk nemzetségbe sorolta be, Fagus castanea néven. A latin Castanea név már Pliniusnál és Columellánál is ezt a növényt jelentette, mely a görög castenon szóból származik. E néven említi Theophratos is már a kr.e. IV. században.
A görög castanon szót a thesaliai Kasztanain város nevéből származtatják, mely név valószínűleg örmény eredetű. E név jelentette a fának és a termésnek is a nevét, ami nálunk is gyakori. Pl. alma-almafa, körte-körtefa, stb.
A magyar gesztenye szó szláv közvetítéssel kerülhetett hozzánk, bár nagyon hasonlít hozzá a török kestane szó is.
A nagy szemű gesztenye fajtákat a magyar nyelvben maróninak is nevezik, az olasz marrone szó után.
A szelídgesztenye nagymérvű elterjedését jelzi nálunk a sok község- és dűlőnév is. Így pl. Geszt, Gesztely, Geszteréd, Gesztes, Kesztölc, Keszthely, stb.
Alaktana:
A szelídgesztenye szép egyenes, hengeres törzsalakot vesz fel.
A szórt levélállás mellett, főleg a korona alsó részében a csaknem vízszintesen álló oldalhajtásokon váltakozó állású levelek is találhatók. Így egy síkba rendeződve jobban hasznosítják a napfényt.
Szubmediterrán elterjedését leveleinek szövetei is bizonyítják. A bőrnemü levelek, a vastag kutikula réteg, a fényes, sötétzöld levélfelszín és a csillagszőrös levélfonák is erre utal. Sajátos felépítésűek a virágai is. Felálló, 10-25 cm hosszú füzérvirágzata kétféle. Az egyik füzér csak porzós virágokat, míg a másik porzós és termő virágokat is tartalmaz. A családba tartozó tölgy fafajoktól eltérően a gesztenyét nem a szél, hanem a rovarok termékenyítik meg.
A szelídgesztenye északi elterjedési határa ma már nem húzható meg egyértelműen, mert évszázadok óta termesztik és mesterségesen egyre távolabbra is telepítik.
Elterjedése:
Egyes kutatók szerint a szelídgesztenye csak Kis-Ázsiában őshonos. Innen hozták be Európába uralmuk idején a rómaiak, ahonnan azután sokfelé elterjesztették.
Más nézetek szerint viszont a török hódoltság idején terjedt el. Minden esetre ma már általánosan elterjedt Dél-Európában, Kis-Ázsiában, a Kaukázusban, sőt Északnyugat-Afrikában is jelentős területet hódított meg.
Elterjedt már Franciaországban, Angliában és Írországban is. Kontinensünkön a 48-50. szélességi körtől északra már rendszertelenül terem.
Elmondható, hogy minél délebbi előfordulását vizsgáljuk, annál magasabbra hatol fel a hegyekre. Míg az Alpokban és az Appenini hegyekben legfeljebb 1000 méter magasságig hatol fel, addig Sziciliában 1500 méter, Spanyolországban 1600 méterig, a Kaukázusban 1800 méter magasságig megtalálható.
Termesztésével Európán kívül Madagaszkáron, a Fülöp-szigeteken, Japánban, sőt az Amerikai Egyesült Államokban, Mexikóban és Chillében is foglalkoznak.
A szelídgesztenye kárpát-medencei előfordulását már többen is feltérképezték. Így Blathry Tibor is, aki 1911-ben 182 lelőhelyet sorol fel, az Erdészeti Kísérletekben. Ez az adat jelent meg a Fekete - Blathry által 1912-ben megjelentetett könyvben és „Az erdészeti jelentőségű fák és cserjék elterjedése a Magyar Állam területén" című könyvben is.
Megjegyzem, hogy a Kárpát-medencében fut egy botanikusok által szerkesztett növényföldrajzi határvonal, melyet Moesz Gusztávról Moesz vonalnak neveztek el. Ez a vonal az Északi Kárpátok belső íveinek lábánál húzódik. Eddig a vonalig húzódik fel több erdészetileg és mezőgazdaságilag jelentős szubmediterrán elterjedésű növényfajunk. Így pl. a molyhostölgy, csertölgy, virágos kőris, sajmeggy, cserszömörce.
Ez a vonal jelzi gyakorlatilag a szőlő, királydió, mandula, őszibarack, vagy éppen a dohány elterjedésének északi vonalát is. Ez a vonal a szelídgesztenye szempontjából is jelentős határvonal. Ettől északra már gyakorlatilag nem hoz termést. E határvonal jellemző helyei: ÉNy-on a Hainburgi hegyek, É-on a Nagylibercse, Lónya tanya, ÉK-en Unggesztenyés, Ungvár, Munkács, Beregszász, Nagybánya és Girófalva, illetve Girótótfalu.
A Castanea nemzetségbe 12 fajt soroltak be, melyek közül négy faj Észak-Amerikában, hét faj Kelet-Ázsiában él. Csupán egyetlen faj, a Castanea sativa kötődik Európához.
Eddig mesterségesen három testvérfajjal próbálták meg keresztezni. Így az Észak-Amerika atlantikus részén honos C. dentatával, az Észak-Amerika délkeleti részén élő C. pumilával és a Kínában élő (Közép- és Nyugat Kína) C. molissima fajokkal. Ez utóbbi kereszteződésből származó gesztenye a kéregrákkal szemben jelentős ellenállóságot mutat.
A szelídgesztenye köztudottan igen magas kort ér meg és ezalatt tekintélyes méreteket ér el. Az angliai Gloucester grófság Tortworth városának temploma mellett élő egyed állítólag 1100 éves, melynek kerülete 1825-ben 1586 cm volt ( 5 méter átmérő). A sziciliai Sant Alfio gesztenye még ennél is öregebb, melyet 2000 évesnek tartanak. Ennek a 30 méter magas fának a törzskerülete 56 méter (17-18 méter átmérő). Ez az 5 törzsű fa az Etna északi lejtőjén áll.
Hazánkban a legvastagabb egyednek a velemi Póka nevű dűlőben álló törzset tartják, illetve tartották 1174 cm törzskerületével, de 1839/40 év telén kitermelték. Híres egyed volt még a kőszegi Király völgyben álló 1080 cm körméretű egyed is, mely 1966/67. évben elszáradt. Tuskója még ma is látható. Történelmi jelentőségű egyed a Kőszegszerdahely mellett álló törzs, melynek kerülete 4-5 méter volt. Az 1894. évi hadgyakorlat alkalmával három király tanyázott alatta, ezért „háromkirály" gesztenyének nevezték. A Baranya megyei Zengővárkony mellett álló gesztenyefa mellmagassági törzskerülete 1130 cm volt 1796-ban.
Erdőművelési tulajdonságok:
A gesztenye a mérsékelten meleg helyeket kedveli, ahol az évi átlaghőmérséklet 8-15 Co között marad, és a tenyészeti idő alatt a középhőmérséklet eléri legalább a 10-12 Co-ot. Ez alatt a hőmérséklet alatt már termése rendszertelenül jelenik meg. Termés érleléséhez a hosszú, meleg ősz a legmegfelelőbb. Teleinket jól bírja, legfeljebb a hosszan tartó -25, -30 Co károsítja. A késői fagyok a virágzását és terméskötését, a korai fagyok a termés érését akadályozhatják. A fa fejlődéséhez az évi átlag 3200-3600 Co hőösszeget igényel. Sopron vidékén ennél kevesebbet, Somogyban ennél többet is kaphat, legmelegebbet kap a Mecsekben.
A szelídgesztenye termesztéséhez legkedvezőbb vidék a Nyugat,- Délnyugat Dunántúl. Itt a tél enyhébb, az első fagyos nap október 20-30-a, az utolsó fagyos nap április 10-e körül van. Kedveli a 800-1200 mm évi csapadék összeget. A tavaszi sok csapadék gátolja a termékenyülést, az augusztusi, szeptemberi sok eső a termésérést, egyben az egészségi állapotát kedvezőtlenül befolyásolja.
A szelídgesztenye állományok zöme a barna erdőtalajokon tenyészik.
A fafaj kedveli a vulkáni, illetve a metamorf kőzetek málladékán kialakult gyengén savanyú, mély, laza, középkötött talajokat. Megfelelő növekedést és bő termést csak kedvező vízellátottságú (félszáraz, üde), jó szellőzöttségű vályogtalajokon produkál. Gyenge termőhelyeken fatermelési céllal ne ültessük, főleg elegyetlenül. Mély, karó gyökérzete az állományt viharállóvá teszi. Nagy mennyiségű, könnyen bomló lombozata talajjavító. Az állomány záródás fenntartását biztosítja.
Sarjadzó képessége mind tuskóról, mind gyökérről igen jó. Nedves talajon fája laza szövetű, burjánzó lesz.
A szelídgesztenye törzse állományban 8-10 méter magasságig hengeres, egyenes, ágtiszta lesz, míg szabad állásban gyakran közel a talajhoz erős, többé-kevésbé vízszintesen álló ágakra bomlik. Jó termőhelyen eléri a 40 méter magasságot is. Törzskerülete a 150 cm-t is eléri. Kérge fiatalon sima, barnásszürke, vagy vörösbarna, idősebb korban feketésszürke lesz. Idős korban a kéreg hosszanti felfutó repedésekkel szabdalttá válik. Gyökérzete mélyre hatoló karógyökér, bár sok a felszín alatt vízszintesen szétterülő oldalgyökérzete is, mely sokszor a felszín fölé is kiemelkedik. Kedvező termőhelyen évente 80-90 cm-es magassági növekedést is elér. A keménylombos fafajok között gyorsan növőnek számít. Gyűrűs likacsú, színes gesztű fafaj. Viszonylag korán, - szabad állásban 20-30 éves korban - teremni kezd. Állományban viszont csak 50-60 éves korban válik termővé. Ha magtermést nem szedik össze, természetes úton jól újul. Sarjról és gyökérről egyaránt könnyen szaporodik.
Kórokozói:
A szelídgesztenyének csira csemete, illetve fiatal korban hazánkban nincs jelentős károsítója.
Kéregben legjelentősebb kórokozója a Cryphonectria parasitica tömlősgomba, a kéregrák nevű betegség okozója. Ez a gomba Kelet-Ázsiából terjedt át Észak-Amerikába, majd Európába is. Sajnos az európai gesztenye igen fogékony e kórokozóval szemben. A betegség tünetei: a kéreg vörös elszíneződése, repedezése, a narancsszínű stómák szétterjedése, kéreg leválás, micéliumok jelenléte. A gomba elpusztítja a háncsot és a kambiumot. Fokozatosan elhalnak az ágak, és végül az egész fa elpusztul.
A szelídgesztenye legjelentősebb gyökér és tőbetegsége az ún. tintabetegség. Tünete: a gyökerek elfeketedése és szöveteinek elhalása, ami lángnyelvszerűen felterjed a tőre is. A háncs és a kambium lilás feketére színeződik, vizenyőssé válik. A korona elhervad és a fa elpusztul. Főleg nedves talajokon lép fel. A betegség okozója: Phytophtora cambivora és más Phytophtora fajok. A betegség főleg fertőzött csemetékkel terjed tovább, mely sokáig észrevétlen marad. Utána a legyengült fákat és gyökereket a gyűrűs tuskógomba, az Armillaria mellea is megtámadja.
A fatestet és tuskót a tölgyeken is általánosan elterjedt taplógombák károsítják. Ilyenek: májgomba (Fistulina hepatica), a sárga gévagomba (Laetyporus sulphureus), a vastagtapló (Phellinus robustus) és a labirintustapló (Daedalea quercina) gombák, melyek sebzett, legyengült fákat támadnak meg.
A termést károsító gombák közül nálunk és Európában is a Phomopsis endogena konidiumos gomba a mag barnarothadását, aszalódását, mumifikálódását idézi elő. A fa alatt áttelelő kupacsokról terjed tovább. Másik gomba a tölgymakk feketedését és mumifikálódását is előidéző gomba, a Cibora batschiana, mely szintén fellép a gesztenyén is. A Cryptodiaportha castanea endofita gomba a termésekben a sziklevelek narancssárga, barna rothadását okozhatja. Helytelen tárolás során a gesztenye termésén még penészgombák is elszaporodhatnak és ezek is károsíthatnak.
A szelídgesztenye rovarvilágát alapvetően a tölgyekkel való közeli rokonság és a mediterrán származás határozza meg. Itt is megtaláljuk a lombon és hajtáson szívogató tetveket és levéltetveket (Aphidina). A levéltetvek közül megtalálunk rajtuk egy lisztecske fajt (Pealius quercus) is.
A pajzstetvek csoportjából (Coccoidea) több fajt is megtalálunk.
A bogarak közül a fiatalabb fákon jellemző lombrágó a lombormányos, mely idősebb fákon is károsít. Több lepkefaj hernyója is szívesen fogyasztja a fiatal leveleket. Ilyen pl. a púpos szövőlepke (Phalera bucephala), mint polyphag károsító, főleg az ültetvényeken. Számos faj készíti aknáit a gesztenye leveleiben, pl. a levélaknázó moly. Szívesen rágja a faj lombját a bagolylepkék közül a juhar bagolylepke (Acronicta aceris), vagy az erősen polyphag károsító gyapjas pille és gyűrűs pille is (Lymantria disper és L. monacha).
Főleg a fiatal hajtásokat szívogatja a szelídgesztenye kéregtetű (Lachnus longipes). Szívása nyomán a hajtás megvastagszik, meggörbül és rajta dudorok képződnek. Gyakori károsítója a tölgynek is a karcsú díszbogár (Agrilus viridis), vagy rokonai. A szúfélék közül jellemző a tölgy kéregszú (Scolytus intricatus), mely a rostokon mindig merőleges anyameneteket rág és ebből kiinduló hosszú álcamenetet alakít ki a kéreg alatt. A fatest korhadásával azután egyre több rovarfaj jelenik meg a fa testében.
A terméskárosítók közül két csoportot kell elkülönítenünk.
Az ormányosokra jellemző, hogy a kikelő nemzők a növény levelében végeznek táplálkozó rágást. Párzás után a nőstény bogár petéit a terméskezdeményekbe rakja. A kikelő álca szinte elfogyasztja a termés belét, mialatt az lehullik. Az álca a talajon kerek nyílást rág a maghéjon és azon át kibújva a talajban bábozódik. Az ormányos bogár álcája lábatlan, a has felé görbül.
A másik jellemző károsítók a molyok. Általában egygenerációs élőlény. A nemző nyár közepén egyesével rakja le petéit a terméskezdeményekre. A kikelő hernyók berágják magukat a termésbe, melyet azután az álca felél és a mag belsejét pókhálószerűen összeszövi. Az álcának jól kivehető lábai vannak. A magból ovális nyíláson át távozik bábozódni a talajba.
A gesztenye termését kedvelik a mókusok, pockok és a vaddisznó is. A fiatal fa szíjácsát, annak nagy keményítő tartalma miatt előszeretettel rágják a szarvasok is.
Speciális gyökérkárosítója nincs. A többi fafajok gyökérkárosítói azonban a gesztenyét is szívesen rágják. Ilyenek pl. a cserebogár pajorok, a pattanóbogár álcái (drótféreg) is.
Fájának tulajdonságai:
A szelídgesztenye szíjácsának és gesztjének a színe eltérő. A keskeny szíjács színe világos sárgásfehér, a geszt sötétebb, sárgásbarna színű. Tehát színes gesztű fa. A fatest összetéveszthető a tölggyel. Különbség, hogy a gesztenye bélsugarai finomak, keskenyek, szabad szemmel nem láthatók, míg a tölgyé igen. Gyűrűs likacsú fáról van szó, a tavaszi pászta edényei vastagok, jól láthatók. Húrmetszete finom, kellemes rajzolatú, sugármetszete határozottan csíkos, bélsugártükrei nem láthatók. A fa nagy csertartalma miatt savanykás illatú, más vegyületekkel könnyen reakcióba lép. Idővel elfeketedik.
Mivel hazánk a szelídgesztenye elterjedésének északi határán van, a fa testén gyakran fagyhatások észlelhetők. Leggyakoribb fahibák a fagyléc és a gyűrűs repedés, valamint a göcsösség. A fa felszínén az elhalt ágak körül gyakori a kínai bajusz látványa.
Az akác után a legtartósabb fánk. Tartóssága szabadban 30-120 év, ha talajjal érintkezik 15-20 év, tető alatt 60-250 év, víz alatt 300-700 év, belső építésnél száraz helyen eltarthat 700-1000 évig is.
A fa megmunkálhatósága a tölgyekhez képest könnyebb, kevésbé szerszámigényes. Jól hasítható, fénylő felületet ad. Ragasztása, csavarozása, szegezése könnyű.
A szelídgesztenye fáját bútor alapanyagként, színfurnérként, rusztikus bútorok készítésére szívesen használják (szék, asztal, kerti bútorok, berendezések).
Keresett anyag belső építészeti célokra (parketta, lépcső, korlát). Ugyancsak keresett anyaga a boros és egyéb hordó készítésének. Tartóssága miatt szívesen alkalmazzák a hajógyártásban, vízi építkezéseknél, faragott, esztergált dísztárgy, szobrok készítéséhez is.
A táj esztétikát formáló tulajdonságára utal az Illyés Gyula által a „Magyarokhoz" című kötetében leírt szöveg.
A kiritkult természetes erdők maradványaiból kialakult ritka, legelőerdőszerű állományok jellegzetes tájakat formáltak a dunántúli, de a tőlünk délre fekvő államokban is, melyek ma itt különleges tájképi értékeket képeznek.
Kultúrtörténeti vonatkozások:
Európában főleg a korábbi évszázadokban a gesztenye termése az enyhébb klímájú hegyekben fő élelemforrás volt. Még kenyeret is sütöttek a lisztjéből. Ezért egyes vidékeken a szegények kenyerének is nevezték. Azt tartották róla, hogy egy gesztenyefa évi termésével egy ember át tud telelni.
Korzikán a gesztenyefát kenyérfának nevezik. Itt egy XVI. századi rendelet szerint évente mindenkinek kellett 4 db gesztenyefát ültetni.
Magyarországon a gesztenye termése kiegészítő élelmiszer volt. Nagybányán a gesztenye volt a nemes gyümölcs. Vezető embereket ezzel a gyümölccsel ajándékoztak meg. 1642-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelem is kapott ilyen ajándékot. Mátyás királynak is kedvenc étele volt a gesztenyével töltött kappan. A palota udvartartásának kedvenc csemegéje volt, főleg mézzel édesítve fogyasztották.
A gesztenye leveléből készült tea köhögéscsillapító, asztmagyógyító, reuma ellen is hatékony. A finom szövetű leveleket régen toll helyett párnák töltésére is használták.
A mondákban is találkozunk a gesztenyével. A görögök Zeusz makkjaként is nevezik. A rómaiak azt tartották, hogy az emberi megtelepülés számára azok az optimális területek, ahol a gesztenye megél.
Európában ismert szólás-mondás: „Mással kapartatja ki a gesztenyét." La Fontaine: A majom és a macska című meséjéből származik.
A fafaj népszerűségét jelzi, hogy több településen „Szelídgesztenye ünnepet" tartanak. Így Erdélyben Homoródkarácsonyfalván, Nagybányán 1993. óta e nap egyben a város napja is.
Szelídgesztenye ünnepet szoktak tartani Sopronban, a Lővérekben is.
A 2006. október 16-án Ágfalván megtartott, felvonulással egybekötött rendezvényen gesztenyés ételekből bemutatót és kóstolót is tartottak.
A szelídgesztenye tehát az élet legmélyebb rétegeivel van kapcsolatban, így nem csoda, hogy az akár 1000 évig élő fát, bárhol termett is, mindenütt kultikus áhítattal tisztelték Örményországtól hazánkig.
Miskolc, 2008. december 30.
Várfalvi József
erdőmérnök