MIGE
2024. március 29.
Auguszta

Bükkszentlászló-Majális Park túra - 2006.08.27.

(Szűcs Béla írása)

 

A 2006. augusztus 27.-i gyűjtőtúránkon a Bükkszentlászló - Fehérkőlápa - Gulicska tető - Majális Park útvonalat jártuk be. Az Újgyőri Főtérről induló autóbusszal utaztunk fel a bükkszentlászlói végállomásra. A szokásos létszámellenőrzés szerint a túrán 12 fő egyesületi tag vett részt.

A községből indulva először a Kaán Károly forráshoz vezető út két oldalát, majd a forrás környékét néztük át. A szárazság miatt csak néhány gombafajt, elsősorban galambgombákat találtunk. Nagy élmény volt viszont annak a szokatlanul nagy csoport rőt áltriflának a fellelése, amelyek az erdei út szegélyén egy méretes gesztenye üregestinóru társaságában kerültek elő. A lelőhely ismert volt előttünk, évek óta innen kerül ki az élőgomba kiállításunk legszebb áltrifla példánya. Ilyen csoportban viszont még tapasztaltabb gombásztársaink sem találkoztak vele.

A forrásnál kis pihenőt tartottunk. Átnéztük az addigi gyűjtést, pihentünk, kóstolgattuk a forrás vizét. Került idő a reggeli melletti adomázásra, fotózkodásra, a környék átnézésére, a további útvonal megbeszélésére is. Nagy örömünkre néhány nyári vargányát is találtak, akik benéztek a forrással szembeni erdőbe. Tavasszal rókagombák is kerültek innen elő, érdemes lesz jobban figyelni erre az erdőrészre.

Erőnlétünknek és további programjainknak megfelelően három részre oszlott a társaság. Heten döntöttünk úgy, hogy ilyen jó idő talán nem is lesz már idén - menjünk a kínálkozó leghosszabb távon! Fehérkőlápa felé tartva továbbra is a galambgombák fajgazdagsága jelentette a változatosságot. Amíg el nem értünk a keskeny erdei fenyves sávhoz. Örömkiáltások hívtak vissza bóklászásomból: gyönyörű óriás csiperke csoport körül állt a társaság. Társaim kezdenek hozzászokni, hogy ha valami érdekeset találnak, először hívnak fotózni, aztán szedik le a zsákmányt.

Továbbhaladásunk közben most már nem is hagytuk el az erdei fenyvest. Nem bántuk meg. Két helyen is szépen kifejlődött bársonyostönkű cölöpgombákat találtunk. Az egyikhez még hozzá is lehetett férni a fényképezőgéppel. Ez a gomba mindig nagy érdeklődést vált ki köztünk. Egyszerűen: szép!

A turistaház utáni fenyves ismét a galambgombák tömegét kínálta. Most már egyértelmű volt, hogy más ehető gomba nemigen lesz a hátralévő útszakaszon sem. Akik mindenképpen szerettek volna haza is vinni valamit, elkezdték válogatni a máskor semmibe vett galambgombák javát. Volt bőven belőlük.

A Gulicska tető emelkedője kissé már megviselte idősebb, vagy edzetlenebb társainkat, ezért nagy egymásra figyeléssel, kisebb pihenők beiktatásával haladtunk. Az erdőből a tetőre kibukkanva a hirtelen kitáruló látvány aztán mindenkit kárpótolt. Feldobva fotóztuk egymást, háttérben a Bükk változatos panorámájával. Kicsit irigykedve néztem a szélső fa alatti táborozás nyomait: valakik itt tölthették az éjszakát. Szívesen ott maradtam volna még legalább néhány órára - és nem voltam ezzel egyedül. A látvány szépsége olyan nyugalmat, békességet sugárzott felénk, aminek hatása alól nem tudtuk kivonni magunkat. Persze nem is akartuk.

Csendesen, kissé már fáradtan ballagtunk lefelé az ősöreg bükkök alatt. A viharok idén jónéhányat kidöntöttek közülük. Most is visszhangzik bennem, amikor tavaly fültanúja voltam egy ilyen matuzsálem földre döndülésének. Ezeknek a fáknak még a pusztulása is élmény - már persze ha természetes úton történik.

Azért a dózerút előtt még egyszer megajándékozott az erdő: az egyik ösvény menti tuskón teljesen szabad állásban két jól fejlett és egy kisebb csoport óriás likacsosgombát találtunk. A faj minden jellegzetessége megcsodálható volt rajtuk. A kisebb csoport talán kitart a kiállításunkig is! Igyekeztünk változatlanul hagyni a környezetét, hagy nőjjön minél nagyobbra.

Túránk a Majális Parkban ért véget. A szokásosnál kicsit nehezebb terepen, nagyobb távolságon kissé fárasztóbban alakult, de sikeresnek mondható. Összesen 47 gombafaj példányait sikerült megtalálnunk, illetve egy fajt nem tudtunk meghatározni. A mellékelt fajlista a bejárt területeken fellelt gombafajokat tartalmazza.

Miskolc, 2006.08.28.

Szűcs Béla