MIGE
2024. október 12.
Miksa

Húsvétvasárnapi forgatag a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban!

 

Igazi sarki széllel tűzdelt napra keltünk 2022 04.17.-én Húsvét vasárnapon, de kedvünket ez nem szegte, mert már nem először veszünk részt a kézműves alkotóház programjain.

Gomba bemutatóval, és gyerekfoglalkozóval készültünk. Kicsit szkeptikusak voltunk a hideg időjárás miatt, de kellemesen csalódtunk, mert sok család látogatott ki a rendezvényre. A program célja a húsvéti szokások bemutatása, illetve a  hagyományőrző népi kézművesek munkáinak megismertetése a nagyközönséggel.

Lehetőség volt tojást festeni, nyuszit simogatni, népi ételeket kóstolni, népművészeti kiállítást megtekinteni, és természetesen a tavasz első élő gombáit is megszemlélni. Készítettünk a gyerekekkel apró ajándékokat, hűtőmágneseket gombásakat, nyuszisokat kisebb, nagyobb méretben.

Aki nem ragasztott, az pedig színezett, vagy a nagyobbak játékos feladatokat oldottak meg. Az elvégzett munka nem maradt díjazás nélkül, bőven volt finom cukorka  (természetesen szülői engedéllyel), amiben válogathattak a gyerekek.

4 fővel vettünk rész a rendezvényen: Béres János, Polák Jenőné, Szaniszlai Éva, Juhász Tiborné. 20 gombafajt mutattunk meg az érdeklődőknek.

A hideg időjárás ellenére a rendezvény a látogatói számot tekintve sikeresnek mondható, számunkra a gyerekek mosolya és jókedve mindent kárpótol, még a fagyos szeleket is.

 

Ezúton szeretném megköszönni a részvevők munkáját, egységes csapatmunka volt!

 

Üdvözlettel:

 

Juhász Tiborné

szervező titkár