MIGE
2024. október 06.
Brúnó, Renáta

Sziasztok!

Szombaton ismét egy kiállításra voltunk hivatalosak. Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Civil Nap az Erzsébet-téren, melynek keretében a város civil szervezetei mutathatták be a látogatóknak, hogy mivel is foglalkoznak. A rendezvénnyel egy időben az Avason hosszú sorokban álltak az emberek a Borangolás miatt. Közülük is sokan ellátogattak a standokra.


Az Erzsébet téren felállított sátrakat már nem sokkal a déli harangszó után birtokukba vehették a kiállítók. Nálunk szokás szerint gombák, gombakészítmények és gombafotók alkották a dekorációt.

Elnökünk, Béres János hatalmas sárga gévagombája nagyon természet-közeli volt még így, leszedett állapotban is, hiszen csak úgy másztak ki belőle a kukacok a délután folyamán. A nagy szárazság ellenére 27 fajt sikerült kitennünk a rendelkezésre álló helyre, melynek szűkössége miatt a gyerekfoglalkoztatót most mellőznünk kellett, az ismeretterjesztésre helyeztük a hangsúlyt.


Mivel a rendezvényen az egyesületünkből szép számmal részt vettünk, volt lehetőség egy kis szomszédolásra is. Így tesztet tölthettünk, színezhettünk, kitűzőt készíthettünk, valamint vasalható gyöngyökből is varázsolhattunk ékszert, kulcstartót. Sok inspiráló ötlettel lehettünk gazdagabbak. Bár ezzel a lehetőséggel nem mindenki élhetett, Koscsó Jani tagtársunk a madarászoknál sokáig egyedül teljesített szolgálatot.


Az időjárás most megkímélte a rendezvényt annak ellenére is, hogy a sötét fellegek gyorsan gyülekeztek a fejünk felett. Néha dörgött is, villámok cikáztak, a szél is feltámadt. De szerencsére idén szárazon megúsztuk a kiállítást.


Jó hangulatú rendezvényen vehettünk részt idén is. Reméljük, hogy a következő évben ismét összegyűlhet a miskolci civil társadalom, hogy egyben megmutathassa ennek a szférának a sokszínűségét!

Üdv:
Dia