MIGE
2024. október 06.
Brúnó, Renáta

Főző Klub ökosan – Gomba a konyhában

 

Aki ért hozzá, annak ingyen az erdőből, mezőről, aki nem, annak pénzért a piacról, de szinte egész évben juthat az asztalára valamilyen gomba. Mint öko kuckós főző klubunkban kiderült, rendkívül változatos ételeket és nem utolsó sorban, GYORSAN lehet belőlük főzni finomságokat a család számára. Szaniszlai Nagy Éva, a Miskolci Gombász Egyesület tagja olyan gombák ismereteit és olyan fogások receptjeit osztotta meg velünk legutóbbi klubestünkön, melyekről még csak nem is hallottunk ezidáig (pl. gombalekvár).

Gombaismerettel nyitottunk: lila pereszke, májgomba, rizike, laskagomba, kucsmagomba, szarvasgomba, stb. azaz tucatnyi gombafaj került az asztalunkra (frissen, szárítva, savanyítva), melyek habitusa, illata, színe és tisztítása önmagában is érdekes. Azt pedig igencsak fontos tudni, hogy mely ételhez, milyen gomba javallott, valamely tulajdonsága alapján. Szerencsére, az este folyamán mi valamennyit fel tudtuk használni :)

Készítettünk sajtkrémes gombalevest, gombás pörkölttel töltött palacsintát öntettel, gombás töltött káposztát és savanyú gombasalátát. Meglepő volt, de nem okozott problémát ez az ínycsiklandozó változatosság, jólesően fogyasztottuk el a bőségesre sikeredett vacsorát.

Hálásan köszönjük Évának a beavatást a gombafőzés titkaiba! Köszönjük a recepteket, melyek hamarosan "átlényegülhetnek" valósággá is saját konyháinkban. És köszönjük a Miskolci Gombász Egyesület tagjainak is a közreműködést, hogy november végén is ilyen változatos felhozatalt biztosítottak számunkra a gombák országából. Ismét beigazolódott, hogy érdemes helyből, helyit és a lehető legtermészetesebb formában keresni és fogyasztani.

Egy hét múlva ehhez hasonló célokkal, a még mindig kevéssé ismert, annál egészségesebb növényi csírák sikeres termesztéséről, konyhai felhasználásáról lesz szó a főző klubban, melyre itt lehet jelentkezni:

 

F. Nagy Zsuzsanna

Ökológiai Intézet Alapítvány

Miskolc, 2016.11.30.