MIGE
2024. október 12.
Miksa

Sziasztok!

Már javában itt az ősz, de az egyesületi túrák tekintetében még csak most indult be a második félév. Köszönhető ez annak is, hogy eddig a kiállítások foglalták le az energiákat és egyéni túrákkal gyűjtöttük be a gombákat.

Vasárnap négyen útnak indultunk Darai Balázs vezetésével az előre megjósolt rossz időjárás ellenére is annak reményében, hogy találunk valami finomságot. A Majális-park parkolójából indultunk, Mályinka és Farkas-nyak környékén nézelődtünk.


Elsőként Mályinkához közel szálltunk ki a kocsiból. Rögtön az autó mellett találtunk is harkály tintagombát, igaz már egy kissé megviselt állapotban. Ez ám a jó előjel! A ködszitálás és a néha csepergő eső nem szegte kedvünket. Néztük a földet, a tuskókat, fákat. Eredményként tányérra júdásfülgombát, majd később petrezselyemgombát találtunk. Ezeken felül persze voltak étkezésre alkalmatlan fajok is.


Kocsiba be, majd az úton látott friss farakásoknál járműből ki - ez volt a megvalósítandó cél, s nem vesztettük el a reményt sem, hogy mi még gyűrűs tuskógombát fogunk ma szedni. Az egyre nagyobb ködben a cél megvalósult, a remény pedig meghiúsult. A frissen kivágott fák orrot és tüdőt kényeztető illatában hiába kutakodtunk. Néhány faj ugyan akadt, gyűrűs tuskó azonban sehol. Még a kis fenyves is rejtegette gombáit, egy kezemen meg tudnám talán számolni a fajokat.


Harmadszorra is megálltunk, ezúttal Szentlélek közelében. Itt volt a legnagyobb a köd, nagyon kellett figyelnünk, nehogy lemaradjon valaki. Hatalmas kidőlt fák és óriási tuskók mellett haladtunk el. Nem időztünk túl sokáig, nem is lett volna túl sok értelme. Balázs javaslatára inkább visszafordultunk, mielőtt még túl messzire kerülnénk az úttól, és esetleg el is tévednénk a sűrű ködben.


Déli 12 órára visszatértünk a találkozási helyre. A túra nevében is szerepelt, hogy főként a gyűrűs tuskógombáról kellett volna szólnia a napnak. Azonban a száraz szeptemberi idő megtette hatását, s hiába esett az elmúlt napokban sok csapadék, az erdők még csak most kezdenek éledezni. Azért még hátha...

Üdv:
Dia