MIGE
2024. október 07.
Amália

Néhány szó a túráról

 

Alaposan belecsöppentünk az idei gombász szezonba, „dübörögnek” a cseh kucsmák.

Vasárnap egy kifejezetten jól sikerült MIGE-túrán vehettünk részt. A cél Lyukóbánya volt. Nagyszerű időjárásban 28-an kezdtünk neki a túrának, Darai Balázs vezetésével. A 17 egyesületi tag mellett hárman Lengyelországból jöttek a hatórás bóklászásra, Hernádnémetiből és máshonnan is voltak más, egyesületen kívüli vendégek is.

Az erdők megközelítésekor a műút oldalában gyönyörű osztrák csészegomba csoportok piroslottak, még egy narancssárga színűt is találtunk közöttük.

A sok cseresznyefát tartalmazó vegyes erdőben a csapat hamar szétszéledt, többeket csak a túra előtti gyülekezőkor láttam, utána már nem. Nagy a terület, hamar befogadta a gombászókat.

Voltak helyek, ahol semmit sem találtunk. Máshol nem tudtunk hová lépni, hogy ne tapossuk el a kucsmagombákat. Elég sok volt a kisebb, de azért tölteni valók is akadtak. A túra végi összesítéskor kiderült, hogy a magas létszám ellenére becslésünk szerint fejenként átlag 1 kg fölötti mennyiséget szedtünk.

A cseh kucsmagombák mellett gyakran találtunk tavaszi döggombákat, elvétve növendék papsapkákat is.

Ha így folytatódna az év...

 

Jegyezte: Hörcsik Diána